A vámpírkastély és a gender szelleme. Tapasztalatok a budapesti aktivista közegből

Kezdem a kínos beismeréssel: éveket töltöttem el a progresszívnak nevezett aktivizmusban. Mondhatnám, hogy nagy szégyenfolt ez az életemben, de közben igaz az is, hogy belülről kezdtem el látni ennek a közegnek a problémáit (és egy tágabb, tudományos perspektívából megérteni azokat). Azért írom le a tapasztalataimat, mert egy szűk körön kívül senki sem lát igazán bele az aktivista közegbe, és a sajtóban felbukkanó külföldi történetek hallatán sokan azt mondják, hogy ez jobboldali riogatás, Magyarországon ilyen veszélyes jelenségek nincsenek. Ráadásul elég sok olyan tanulsága is van ennek, ami a szűkebb aktivista közegen túlmutat.

Mint sokan mások, fiatal és naiv egyetemistaként keveredtem az aktivizmusba, először az Amnesty International önkéntese lettem, ahol éveket töltöttem el. Ennek az írásnak nem konkrét szervezetek működése a témája, ezért legyen elég annyi, hogy megérne egy tényfeltáró cikksorozatot a magyarországi AI ténykedése, de itt most ebbe nem megyek bele. Én először ezekre a szervezeti problémákra figyeltem fel. Évekkel később úgy alakult, hogy az LMBT és a feminista mozgalmakban kezdtem el jobban részt venni. Én is a hegemón (neo)liberális megközelítéssel találkoztam először és ezt fogadtam el, ebben hittem, azonban 1-2 év elteltével elkezdtem látni ennek a problémáit. Pár ismerősömmel megpróbáltuk ennek a baloldali kritikáját megjeleníteni a mozgalmon belül, kaptunk is figyelmet mint valami kuriózum, azonban a kritikánkat vagy semlegesítették és az élét vették el, vagy teljesen elutasították a közegen belül. Falra hányt borsó volt minden próbálkozásunk, egy idő után abba is hagytuk. Ekkor még csak időnként kaptunk személyeskedő támadásokat, bár már itt is voltak intő jelek.

A gondolatrendőrség lecsap egy lájkbűn után

Majdnem teljesen ki is vontam magam ebből a közegből, véletlenül keveredtem bele újra - gyakorlatilag belerángattak. Bár szinte teljesen cenzúráztam magam annak érdekében, hogy békén hagyjanak (az identitáspolitika-kritikus posztokat még csak nem is lájkoltam, hogy ne legyen botrány), egyszer mégiscsak sikerült egy lájkbűnt elkövetnem: olyan dolgot kedveltem a facebookon, ami nem egyeztethető össze az LMBT identitáspolitikával. Emiatt a genderhatóság a nyomomba szegődött: egy illető, akihez annyi közöm volt, hogy korábban bemutatkozott nekem és ezen túl maximum a facebookon láttam, odajött hozzám, hogy kikérdezzen a nézeteimről. Ez az ún. transznő (azaz olyan férfi, aki nőnek vallja magát) azzal kezdte a mondandóját, hogy azt vette észre, hogy mostanában jóban lettem XY-nal, és hogy ezért is kérdezi, hogy mit gondolok a “TERF-ről” (ez egy nagyon gyakran fenyegetéssel együtt megjelenő szitokszó azokra, akik azt gondolják, hogy az ember nemét a biológiája határozza meg és nem az, hogy minek “érzi magát”). Ez az úriember úgy gondolta, hogy felügyelheti, hogy kivel milyen baráti viszonyt ápolok, joga van gondolatrendőrségként kikérdezni a nézeteimről, és eleve szitokszavakat szórni mindenkire, aki potenciálisan nem ért vele egyet. És itt követtem el azt a szörnyűséges bűnt, ami miatt végleg rám szállt a genderrendőrség: megmondtam ennek az embernek, hogy nem kérdezhet ki a nézeteimről, mint valami hatóság, majd faképnél hagytam. Pár óra múlva írt is egy dörgedelmes jegyzetet egy facebook oldalra, hogy micsoda transzfóbia dúl a feminista és az LMBT mozgalmakban, van ugyanis 2-3 ember, aki nem úgy táncol, ahogy ő fütyül. Ráadásul, írta nagy sérelmét, a legtöbb leszbikus elutasító, ha egy ún. transzleszbikus (értsd: magát leszbikus nőnek valló férfi) közeledik hozzá, hiszen ez megakadályozza a transzleszbikusokat a leszbikusok bugyijához való hozzáférésben (ld. a pamutplafon elképzelését, amit ő importált Magyarországra.) Igen, nagyon groteszk az egész, de ennél is groteszkebb, hogy ennek az embernek támogatói akadtak az LMBT és feminista mozgalmakban, akik rákontráztak, hogy igen, micsoda transzfóbia ez, elfogadhatatlan.

Itt nem is az a sztori, hogy van egy zavart ember, akit amúgy pszichiátrián kezelnek, hanem hogy van egy sereg aktivista, akik tüzelik és bujtogatják, hogy támadja azokat, akik a transzgender dogmáktól eltérő nézeteket vallanak. Néhány tény vele kapcsolatban, csak hogy érzékeltessem, milyen emberek lesznek gyalogos katonák egy náluk sokkal nagyobb ideológiai küzdelemben:

  • Rengeteg aktivista csoportba próbált beilleszkedni, nagyon sok helyről kizárták, mert más tagokat zaklatott (például folyamatosan tapogatta őket és írogatott nekik akkor is, amikor megkérték, hogy szálljon le róluk; a visszautasítást is igen riasztóan kezelte)
  • Ahonnan nem zárták ki, érzelmi zsarolással akarta elérni, hogy foglalkozzanak vele, megöleljék, ennek érdekében több kamu-öngyilkossági kísérlete is volt (Xanaxra ivott, amitől nyilvánvalóan nem lehet meghalni)
  • Egy helyen, ahol önkéntesként dolgozott, miközben valójában semennyire sem vették hasznát csak sajnálták kidobni, hátbarúgott egy nőt, mert az megkérte, hogy a vendégeket elvakító égőket, amiket önhatalmúlag tett ki, vegye le
  • Jelentkezett önkéntes telefonos operátornak egy civil szervezet telefonos segélyszolgálatához, és arra utalgatott, hogy ha nem veszik fel, akkor transzfóbia miatt eljárást kezdeményez a szervezet ellen
  • Bármikor, amikor a zaklatásait próbálta valaki bármilyen közegben elmondani, azzal védekezett, hogy őt rágalmazzák, mert ő transz és őt vádolni zaklatással az transzfóbia. Amikor pl. egy klubban hoztuk fel a témát egy transzszexuális ismerősömmel, lesöpörték az asztalról, utána gyűlölethadjáratot indítottak ellenünk mint “transzfóbok” ellen (egészen abszurd volt az egész, a beszélgetésnél egyébként jelen sem lévő egyik férfi azt írta, hogy a testtartásunkon látszik, hogy rágalmazzuk ezt az embert, merthogy mi egyenes háttal ültünk, míg ő összegörnyedve)

Hosszasan lehetne folytatni, de itt most ennyi bőven elég. Ami a tanulság, hogy ennek a zavart embernek a “támogatói” nem abban segítik, hogy a problémáit kezelni vagy megoldani tudja és ne a nyilvánosságba hurcolja a privát sérelmeit és pszichodrámává silányítsa a közbeszédet. Nem, ezek a derék támogatók inkább abban erősítik meg őt, hogy folyamatosan zaklassa a politikai ellenfeleiket, mert ilyen sérült embereket könnyű az ilyesmibe belevinni.

Vaginaorientáltak és ciszribancok, avagy Schmidt Mária marxistái

Természetesen a gondolatrendőrködés csak a kezdete volt az egész hadjáratnak, innentől kezdve rákaptak az üldözés ízére. Amikor a fent említett pamutplafon-manifesztóhoz nem tapsolt mindenki és egy facebook csoportból a személyeskedő támadásaik miatt több figyelmeztetés után kirakták a fő ideológusokat (amit különösen súlyos jogsértésként értelmeztek és évek elteltével is ezzel verték az asztalt), alapítottak egy Genderfészek nevű facebook csoportot, aminek hosszú ideig a mocskolódás volt a fő profilja. Igazi szalmabábépítés folyt, aminek ketten váltunk a fő célpontjává. Ebben a csoportban - a saját profilokon folyó, részben nyilvános gyalázkodások mellett - nagyjából mindennek elmondtak: elmebetegnek, gyűlölködőnek, frusztráltnak, fasisztának, nácinak, kormánybérencnek, Schmidt Mária pénzéből élő Fidesz-aktivistáknak, akik Schmidt Mária tőkés fiától kapják a pénzt a marxista cikkekért(!). Pont annyi logika és igazság van ezekben, mint a kormánypárti média karaktergyilkosságaiban, viszont ugye tudjuk, hogy a sár rátapad az emberre akkor is, ha alaptalanul támadják. Ez is volt a cél: bármilyen megszólalásunkat eleve hitelteleníteni. (Mi persze eleve feketelistán voltunk és nem kerültünk be a csoportba, pár órán belül pedig megindult a kitiltási hullám a “rossz” kérdésekért vagy szavakért, de persze így is megkaptuk a screenshotokat az ott folyó emelkedett párbeszédről. A mocskolódásokat később törölték, mert kínossá vált nekik, hogy dokumentáljuk őket.) Meg is lett a több száz, később több ezer ember előtt folyó gyűlölethadjárat eredménye: több ember írt rám privátban, volt, aki azzal kezdte, hogy magyarázzam el, hogy szerintem miért értelmetlen elképzelés az, hogy a transzneműek “rossz testbe születnek” vagy az, hogy egy férfi “nőként él”, majd mikor elmondtam higgadtan és mindenki személyes méltóságát tiszteletben tartva, akkor jött a személyeskedő támadás és szidalmazás. Más közegben sem ritkák a kurvaanyázós, szidalmazó, fenyegető megszólalások a közösségi médiában, de a transzkritikus nőkkel szemben mindennapossá, szisztematikussá váltak.

Így beszélnek a "TERF-ekről", azaz azokról (többnyire nőkről), akik nem értenek egyet a transznemű identitáspolitika valamennyi elemével. Ha valaki már egy kicsit is letér az útról, pl. rossz szót használ, nagyon hamar megkapja a TERF megnevezést, amivel gyakran fenyegetés is jár.

Válogatás egy LMBT aktivista csoportban folyó beszélgetésből. Az okozta a problémát, hogy egy esemény címében benne volt a pina szó, ami az egyik kommentelő szerint kirekeszti a "transznőket". Vaginaorientáltak és ciszribancok a TERF-ek, akiknek a kurva anyját.

Egy a feminista aktivizmusban ténykedő férfi anyázik, halálba kíván egy nőt, aztán kitörli, és közben áldozatnak állítja be magát - a jobb sávban a screenshot a sreenshotban az, ami itt a baloldali sáv (szintén bestof jelleggel egy hosszú kommentfolyamból).

A nyilvános megszólalás megakadályozására és jogi szankciók alkalmazására tett igyekezetek

Két esemény után indították be igazán zaklató hadjáratukat. Az egyik az volt, hogy a Tilos rádió Zártkörű lányok c. műsorában műsorvezetőtársammal és két vendégünkkel beszámoltunk egy londoni konferenciáról, amely a transznemű identitáspolitika baloldali feminista kritikájának adott hangot. (Ezt az adást hónapokkal később fedezte fel a fent már említett zavart aktivista.) A másik esemény az volt, hogy az aktivizmus ijesztő jelenségeinek ironikus kritikájaként megírtam a transzzsidó paródiáimat. Ezekben a zsidóságot fetisizáló elvadult filoszemita tendenciák parodizálása mellett arra mutattam rá, hogy a liberális identitáspolitikában az áldozati pózba helyezkedés kéz a kézben jár a mocskolódással és a pozícióhajhászással, illetve hogy a “férfi testbe született nő” illetve “női testbe született férfi” ugyanannyira szexista, mint amennyire a “gój testbe született zsidó” illetve a “zsidó testbe született gój” koncepciója antiszemita, ezért szerepelnek szándékosan eltúlzott antiszemita sztereotípiák a művekben. (Habár semmilyen módon nem hoztam nyilvánosságra, hogy a műveket én írtam - a műfaj lényegéből adódóan felvett kamu-zsidó név alatt jelentek meg ezek az írások - a genderaktivisták rögtön nekem tulajdonították az írásokat. Annyi már igaz, hogy senki más nem mert akkoriban ilyet írni, hiába van egyértelmű többségben az igen apró rendszerkritikus baloldalon és a feminizmusban a transzkritikus irányvonal, mert mindenki tudta, mire számíthat, ha ellentmond nekik.)

Ekkor lépett szintet a hadjárat: a genderaktivista network levelekkel bombázta a Tilos rádió szerkesztőségét és a rádió más műsorkészítőit, hogy dobjanak ki minket (engem és a transzpolitikával szintén kritikus, egyébként transzszexuális műsorvezető társamat) a rádióból. Továbbá LMBT és nőjogi civil szervezeteknek írtak, hogy nyújtsanak jogi segítséget, hogy minket bepereljenek, illetve nyilvános állásfoglalásban mondják ki, hogy gyűlölködőek vagyunk, ami a perben jól jöhet. Egyébként ezek a jelenségek tőlünk nyugatra igen elterjedtek: a kellemetlen nézeteket vallók nyilvános megszólalásainak megakadályozása, a jogi és gazdasági szankciók vagy az azokkal való fenyegetőzés teljesen hétköznapi eszköztára a transznemű aktivizmusnak. Itt van egy korántsem teljes lista.

A Tilos rádió szerkesztőségét bombázzák levelekkel, amelyekben azt állítják, hogy én és (egyébként transzszexuális) akkori műsorvezetőtársam fröcsögve gyűlölködőek, transzfóbok vagyunk. Az egyik levélíró (aki a fentebbi "dögölj meg", "a jó anyádat, azt" kommenteket írta), kifejezetten szeretne minket eltávolíttatni a rádióból.

A Labrisz Egyesület levlistájára küldött email, amelyben hatósági beadványt sürgetnek ellenünk. A levélíró egyébként ugyanaz, aki "a temetők meg üresek?" fentebbi kommentet írta. (A transzzsidó kiáltványt is félremagyarázzák természetesen.)

Civil szervezetektől kérnek segítséget, hogy "közösség elleni uszítás bűncselekmények" gyanújával feljelentést tegyenek ellenünk, mert súlyos transzfóbia az, hogy szerintünk a gyereket nem a gólya hozza.

Vallomás: Orbán Viktor is az én álnevem

Annyira a megszállottaim lettek ezek az emberek, hogy ha bármi nekik nem tetsző, akár csak enyhén identitáspolitika-kritikus dolog bukkant fel, rögtön engem vádoltak meg az írásával. Volt, hogy Pető Andreát, a CEU oktatóját és az MTA doktorát hitték a mi álnevünknek (ezért a cikkéért), a fő uszító “feminista” szerint pedig az ELTE Társadalmi nemek tanulmánya program felelőse, Gregor Anikó által adott interjúnak valójában “kb. a felét” én írtam. (Az meg már az önparódia minősített esete volt, amikor a zavart transznemű aktivista egy nála is agresszívebben nácizó transznőt vélt a mi álnevünknek.) Ezek után már tényleg az lesz a következő, hogy azzal gyanúsítanak meg, hogy Orbán Viktort is én találtam fel és eljátszattam egy színésszel.

LELEPLEZÉS! pt1: Pető Andrea a mi álnevünk!

LELEPLEZÉS! pt2: A Gregor Anikó által adott interjúnak valójában kb. a felét én írtam!

A rágalmazás újabb szintje: alapvető sajtóetikai normák áthágása

A legsúlyosabb határátlépés azután történt, hogy egy kiállításmegnyitón megjelent az egyik fő transzaktivista rajongónk. Ez a kettőnk (én és Bajusz Orsolya) által írt transzzsidó film levetítése előtt történt, amit ez az ember pont azzal a retorikával zavart meg, amit a filmben kritizálunk. (Például egy kis őrjöngés és bemutatás közt azzal akart morálisan nyertes pozícióba kerülni, hogy ő milyen keveset keres, mintha ettől neki lenne igaza. Orsolya megpróbálta kivezetni, de ellenállt, így ott maradt a megnyitó hivatalos részén.) Én az incidenst nem láttam, mert kint várakoztam egy performanszra, amiben egyébként egy nagyon hasonló jelenetet játszottunk el (igen, ennyire kiszámíthatóak). Az esemény után Orsolya kizavarta a megnyitót megzavaró aktivistát, én útközben szintén távozásra szólítottam fel és megmondtam neki, hogy ő egyébként férfi (merthogy arra hivatkozott, hogy ő nőgyűlölet áldozata, amiért nem ismerik el nőnek). Az, hogy odajön ez a forma áldozatoskodva mocskolódni az csak a szokásos, mondhatni papírforma. Ami viszont igen súlyos határátlépés, hogy az mno “újságírója” (aki a mi mocskolásunkra szakosodott, fent nevezett facebook csoport oszlopos, aktív tagja) írt egy minket rágalmazó cikket az “erőszak” rovatba az esetről a transznemű aktivista által összehordott facebook kommentek alapján. A cikk tényként állította, hogy Orsolya “bántalmazta” őt (akit áldozatnak is nevezett), mindketten pedig “fenyegettük”; sőt utalást tett arra, hogy “közösség tagja elleni erőszak” valósult meg. Nagyon súlyos etikai vétség, hogy egy nagy olvasottságú, egyébként hitelesnek tartott médiafelületen megjelent cikk minket, közszerepet be nem töltő embereket név szerint megnevezett, valótlan dolgokat állított rólunk, bűncselekmény elkövetésével rágalmazott meg minket, még az álláspontunkat sem jelenítette meg semmilyen módon, miközben a háttérben ellenünk uszító, nyerészkedő “feminista” bullykat megszólaltatta. Annyira kínos lett az mno-nak is a cikk, hogy pár óra múlva levették, persze miután már több százan vagy ezren elolvasták a kattintásvadász, bulvár-szintű rágalmakat és miután átvette több másik portál (nyilván bulvár- és szélsőjobboldali portálok). Volt tehát, aki az újságírói szakmával élt vissza, hogy részt vegyen a szalmabábépítésben, ami arra szolgált, hogy megbélyegezzenek minket és velünk együtt a nézeteinket, és példát statuáljanak, hogy senki se merjen ellentmondani a dogmáiknak.

"Bántalmazó cisznők nácikat felülmúló elvetemült agresszióval esnek nekem" - önparódia ez, de az mno-nál mégis lejöhetett, még ha csak egy pár óráig is volt kint.

Az már szintén csak a szokásos, hogy az eset után a transznemű aktivista a mi arcképeinket - amiket a kiállítás facebook eseményéből és a privát profilunkról vett - tette ki a saját profiljára bosszúként és vegzálásként. Az ilyeneken meg sem lepődöm, annyira önleleplező ez a megszállottság. Ugyanez a fixáció érhető tetten abban a blogposztban, amelyet a mocskolódó facebook oldal üzemeltetői írtak, és amelyben a problémáikon siránkozva használták a neveinket a saját álneveikként. Többek közt F. Dalma, B. Orsolya és U. Péter (Ungár Péterre utalnak nyilvánvalóan) szájába adják a sirámaikat, csak mert ennyire nem tudnak elszakadni tőlünk. Szintén annyira groteszk és pitiáner, hogy már csak legyint rá az ember.

Kicsit sem a megszállottunk (nyilvános borítófotónak tette ki a kiállításmegnyitó eseményéből vett képet).

Személyeskedés, rágalmazás és a nyilvánosság áthiszterizálása: stratégiai eszközök a hegemóniáért folytatott küzdelemben

A stratégiáik gyakorlatilag mindig ugyanazok: áldozati pózba vágják magukat miközben az ellenfeleik személyes lejáratására, megbélyegzésére, teljes erkölcsi megsemmisítésére törekszenek. A passzív-agresszív zsarolgatás a specialitásuk, keverve agresszív elemekkel. Idén történt például az is, hogy behívtak a KlubRádió Konkrét című műsorába vendégnek beszélni egy kiállításnak csúfolt eseményről írt kritika kapcsán engem és szerzőtársamat. Amikor az adás reggelén Böcskei Balázs, az adás műsorvezetője megosztotta az adás témáját és a vendégek nevét a facebook oldalán, az egyik transznemű aktivista (egy volt pártpolitikus) azon nyomban öngyilkossággal kezdte el fenyegetni. Persze később kínosnak találta és törölte. Egy másik példa, hogy egy tavalyi nyilvános vita vége felé, amikor egyértelművé vált, hogy érvek tekintetében alulmaradt a transznemű tábor, egy másik transznemű aktivista hangos, teátrális, óvódás-szintű toporzékoló sírás-rívásba kezdett, azzal igyekezve megnyerni a vitát, hogy hangosabban tud (mű)szenvedni. Mintha annak lenne igaza, aki több “elnyomottságot” és szenvedést tud felmutatni. Ezt persze mind azután, hogy közel 3 órán keresztül folyamatosan gyűlölködőnek és nácinak neveztek engem a párbeszéd nevében, mert olyan dolgokról beszéltem, hogy az identitás társadalmi kontextusban jön létre, és vannak annak következményei, ha átdefiniáljuk a nő és férfi szavakat. Mivel teljesen egyértelművé vált, hogy a teremnyi személyeskedő, sárdobáló aktivista elvesztette a vitát pár transzkritikus hanggal szemben, másnap a facebookon vonták felelősségre a vitát szervező Labrisz Egyesületet, hogy hogyan mernek egyáltalán teret engedni olyan gyűlöletbeszédnek, mint például hogy az identitásunk nem születik velünk, zsarolási alapnak felhozva a teátrálisan tomboló transz aktivistát és hazudva arról, hogy mik hangzottak el.

Ennyit ér a párbeszéd ezzel a közeggel: hiába voltam a legvégsőkig korrekt, higgadt, hiába érveltem és soroltam tényeket, hiába magyaráztam el nekik a lehető legkonstruktívabb és legbarátibb módon a rendszerkritikus álláspontot (ahogy előtte rengetegszer rengeteg embernek), egyik alkalommal sem volt semmi de semmi értelme, mert egyszerűen nem érdekük megérteni. Ha csak érvek lennének, összeomolna mindenük, mint egy kártyavár. Mivel semmilyen tudományos módon nem támasztható alá a velünk született genderidentitás elképzelése, az egyetlen lehetőségük a nyilvánosság áthiszerizálása, a moralizálás, a megbélyegzés, a szalmabábépítés. Pár évnyi tapasztalat után azt kell mondanom: nagyon megbántam, hogy valaha szóba álltam ezekkel az emberekkel. Ami itt megnyilvánul, az nem más, mint hegemónia-küzdelem: liberális utóvédharcok a liberális hegemónia végnapjaiban, jelen esetben a baloldali kritikával szemben. Habár művelőiben jórészt nem tudatosul, ez a harcmodor stratégiai eszköz, amit nagyon könnyű eltanulni, ha valaki belekeveredik ebbe közegbe, ám annál nehezebb kijönni belőle. (Ez persze összeérhet az egyéni patológiákkal, de utóbbiak nem okozói a jelenségnek.)

A törölt öngyilkossági fenyegetőzés után egy visszafogottabb zsarolás, de van itt hazugság is, személyeskedés, lejáratás. Azért nem szabad arról beszélni, hogy a nemükkel elégedetlen gyerekek kb 80%-a kinövi ezt az állapotot és a pubertáskor végére megbarátkozik a nemével, nehogy ennek a komment-írónak beszóljanak az utcán.

A vámpírkastély genderen innen és túl

Valahol törvényszerű, hogy a transznemű aktivizmusban robbant a bomba. Annak lényege ugyanis, hogy rávegye az embereket, hogy ne vegyék észre illetve ne mondják ki a nyilvánvalót: azt, hogy az ember ivarszerveinek van jelentősége (és ha valaki rosszul érzi magát a testében, annak van valami oka, amit érdemes felfedni és kezelni). Valahogy úgy működik ez, mint “A császár új ruhája” című Andersen mesében. A császár fiktív ruháját “szövő” csalók azt állítják, hogy aki nem látja a ruhát, az érdemtelen a pozíciójára, sokáig ezért nem meri senki kimondani a nyilvánvalót: hogy a király meztelen. A transzneműség doktrínája ehhez nagyon hasonlóan működik: sokan azért nem mernek neki ellentmondani, mert attól félnek, hogy érdemtelenek lesznek az ún. haladó eszmékre, holott mindenki tudja, hogy az ivarszerveknek van jelentősége és ezen különbségek megnevezésére szolgálnak a férfi és nő szavak. Ami különbözik a mesétől, hogy nem elég egyvalakinek kimondani a meztelen igazságot ahhoz, hogy a többiek felébredjenek - rengeteg embert hallgattattak el eddig is ezzel a top-down, óriási pénzekből működő lobbival.

Ha nem lenne a transznemű politika (aminek az állításai olyannyira nem természetből eredőek, hogy csak pár évtizede találták fel), ezeknek az embereknek feltehetően eszükbe sem jutna, hogy ők “nők” attól, hogy női ruhába szeretnek öltözni, illetve hogy “elnyomottként” külön jogokat követeljenek maguknak. (A fő zaklató aktivista is bevallotta, hogy az ún. transznők többségéhez hasonlóan ő is transzvesztitaként kezdte, több fétisalbumot is osztott meg magáról, de aztán megtalálta a transznemű aktivizmus azzal az elképzeléssel, hogy ettől ő nő.) Hogy ki hogyan öltözködik, milyen bulikba jár és milyen fétisei vannak, magánügy, onnantól viszont, hogy elnyomott kisebbségnek állítják be magukat, és erre hivatkozva meg akarják szabni, mások hogyan beszélhetnek róluk, jogilag szankcionálni akarják az igazság kimondását, gyerekeket hajszolnak bele a transzneműségbe, és alapvető szavakat akarnak újradefiniálni vagy tabusítani, már nagyon is érintik az egész társadalmat a jogköveteléseik. Sokáig én is úgy gondolkodtam, hogy kit zavar az, hogy minek vallják magukat, amíg másoknak nem ártanak vele, de sajnos nem ennyiről van szó, ugyanis valóban a többség jogait veszélyeztetik a követeléseik.

Ha valakit rá lehet venni, hogy tegyen úgy, mintha a nyilvánvaló valóság nem létezne, azzal mindent meg lehet csinálni. Ezért egészen orwelli az, hogy úgy kell tennünk, mintha férfiak nővé válhatnának, nők pedig férfivá, és létezne több száz genderidentitás. A transzneműség a liberális identitáspolitika logikailag legtovább vitt, legszélsőségesebb példája, ezért került ennyire a középpontba a gender körüli vitákban és ezért vált ennyire erős választóvonallá rengeteg országban. Mivel engem pont ezzel a témával találtak meg és kényszerítettek bele abba, hogy - próbálva megérteni az egész jelenséget - ezzel foglalkozzak elméleti szinten is, és mivel a legtöbb transzkritikus ember félt attól, hogy belenyúljon ebbe a darázsfészekbe, rajtam ragadt az a szerep, hogy a nyilvánosságban hozzászóljak a témához - ezért jönnek a személyes tapasztalataim főleg ebből a közegből.

A formula a szokásos: áldozatoskodás egy kis személyeskedéssel, majd rögtön hazugsággal: őt és a "fajtáját" ki akarják (akarjuk) irtani, majd a bújtatott nácizás, passzív-agresszív smileyval. Napi szinten jöttek az ilyen szintű vegzálások egy *szakmainak* nevezett ("gender studies") csoportban, miközben a háttérben a zárt csoportjaikban folyt a nyílt uszítás.

Ugyanakkor azok a vámpírkastély-tendenciák, amelyekről többek közt Mark Fisher és Weiss Eszter is írtak, sokkal szélesebb körben, más ügyek mentén is működnek. Az általam megismert aktivista szcénában egészen hétköznapi bántalmazónak vagy zaklatónak nevezni azokat, akik kellemetlen dolgokat mondanak, vagy azt mondani egy nekik nem tetsző állításra, hogy “ettől rosszul/kellemetlenül érzem magam”, mintha bármi módon befolyásolná ez az állítás igazságtartalmát, vagy a kedvenc progresszív ügyük mentén a saját felsőbbrendű pozíciójukat elbeszélni. A nyílt uszításnál ugyanis sokkal gyakoribbak a "kifinomultabb" alázós módszerek. Külön tanulmányt érdemelnének a “balliberális” (valójában liberális) diskurzív stratégiák: az, ahogy az ellenzéki nyilvánosság megszólalóinak igen jelentős része saját állítólagos felsőbbrendűségét beszéli el osztálykódolt stilisztikai eszközökkel és a velük egyet nem értő “suttyó pórnép” mélységes, habár explicite gyakran ki nem mondott megvetése mentén. Ebben a közegben már annak is örülni kell, ha valaki nyíltan kimondja, hogy annyira megveti a vidéki embereket, hogy inkább leválasztaná Budapestet a vidékről, mert ritka erény náluk az őszinteség, legtöbbször csak implicit módon fejezik ki ugyanezt az attitűdöt. A kulturált haladó szellemiségűek vs. visszamaradott bunkó parasztok örökös liberális értelmezési keretének lényege, hogy ha őket valaki kritizálja, az csak egy maradi, ostoba gyűlölködő lehet, hiszen ők a jók, az univerzális igazság és erkölcsiség letéteményesei, punktum, ezt egy ezredmásodpercig nem jut eszükbe megkérdőjelezni. Az fel sem merül bennük, hogy az ő tevékenységükkel volna probléma és ha utálja valaki őket, az azért is lehet, mert amit művelnek, az undorító. Az ebben a felsőbbrendűsködésben a szép, hogy a kormány kultúrharcos provokációira rendre úgy reagálnak, hogy azzal bebizonyítják, hogy a kormánynál sokkal színvonaltalanabb módon képesek megragadni többek közt a kulturális és tudományos kérdéseket (ld. pl. kánon-vita vagy gender studies ügy). Ahogy a leereszkedő, lesajnáló stílusukban megszólalnak, attól minden épeszű ember undorodik, csak a többségnek nincs meg hozzá az eszközkészlete, hogy ezt pontosan megfogalmazza, de nagyon is tudja, hogy ez ugyan nem kell, akkor inkább bármi más. Amellett, hogy pokollá teszi azok életét, akik belekerülnek, azt tanultam meg az aktivista közeggel kapcsolatban, hogy ez a budai/belvárosi felsőbbrendűsködés az egyik oka (egyebek mellett) annak, hogy nem kellenek a többségnek a “progresszív” keretben tematizált ügyek, hiszen ez a leereszkedő, civilizálgató, moralizáló attitűd egyébként releváns ügyektől is elveszi a kedvüket.

Az, akit folyamatosan passzív-agresszív, fölényeskedő stílusban vegzálnak, ha nem képes magáévá tenni ezt az összeszorított foggal, nyájaskodva alázó stílust és ezzel visszaválaszolni, azt ez a közeg előbb-utóbb kikészíti. Amikor pedig kihoznak valakit a sodrából és ordít vagy elküldi őket a fenébe, akkor persze hátradőlhetnek és azt mondhatják, hogy na ugye megmondtam, ezek ilyenek, civilizálatlan magyarok/agresszív bántalmazók/frusztrált szerencsétlenek/mentálisan betegek/gonoszok/mindig is jobboldaliak voltak, vagy sajnálkozva pszichológusért kiálthatnak. Erre is mennek ki a szurkálódásaik: a kifárasztásra. Azokat csinálja ki ez leginkább, akikben van őszinteség és egyenesség, akik nem tudnak ehhez a passzív-agresszív, a polgári habitusával fölényeskedő közeghez alkalmazkodni.

Vámpírkastély-díjas az is, ahogy pár velünk elméleti szinten egyetértő aktivista reagált a minket ért támadásokra: elvárták volna, hogy csendben, szentként tűrjünk, miközben bűncselekményeket követnek el ellenünk, a budai etikettnek megfelelően beszéljünk, és nyolc fős privát facebook csoportban ne írjuk le, mennyire elfogadhatatlan, amit velünk művelnek gusztustalan emberek. (Igen, vannak gusztustalan emberek, és az aktivizmusban igencsak felül vannak reprezentálva.) Hiszen ha dühösen szólalunk meg, akkor veszélyeztetjük azt az áldozati pozíciót, amit ők akarnak ácsolni maguknak, és úristen, mi lesz, ha nem a liberális nyilvánosság szabályai szerint szólalunk meg, az fogja kihúzni a talajt a lábuk alól. Rettenetes nagy problémák ezek, hogy mit fognak gondolni majd a nőjogokról, miközben én azt látom, hogy épp a budai karótnyelt, dogmatikus stílus az, amitől a legtöbb ember menekül. Talán ez volt a legfontosabb tapasztalásom a vámpírkastélyban: a partvonalon álltak emberek, akik kedélyesen elnézték, hogy vásárra viszem a bőröm, nem avatkoztak közbe, amikor éveken át rágalmaztak, de azért onnan osztották az észt, hogy hogyan kéne minderre reagálnom. Tegyem magam céltáblává azzal, hogy “párbeszédet” folytatok a vámpírkastéllyal (hiszen el kell felnőtt embereknek magyarázni, hogy a pénisz férfi szerv, a vagina női szerv), és kedvesen mosolyogva viseljem el, hogy megszállott emberek minden eszközzel tönkre akarnak tenni. Az észosztók közt voltak olyanok, akik tudták volna az intézményeiket és a kapcsolatrendszerüket arra használni, hogy ne két ember vigye el a balhét, de inkább az én kemény munkám gyümölcsét learatva pozicionálták magukat “szalonképesen rendszerkritikusként”. Olyan súlyos határátlépések történtek, amiknél közbe kellett volna lépni, legkésőbb az mno-s cikknél, de valójában sokkal korábban, és pláne nem lett volna szabad arra biztatni minket, hogy tűrjünk és kussoljunk. Ha nem a velünk szembeni tisztességből, akkor azért, mert épp eléggé a béka segge alá silányították a nyilvánosságot, és ennek határt kellett volna szabni.

Disszidálás a vámpírkastélyból

Már csak azért is fontosnak tartottam megírni az aktivizmusban szerzett tapasztalataimat, mert megismertem annak a dinamikáját, hogyan, milyen alattomos diskurzív stratégiák tudnak pl. a Fideszhez kergetni embereket. Olyanokat, akikben semmi rossz szándék vagy gyűlölet nincs, csak a passzív-agresszív, fölényeskedő erényfitogtatást nem bírják elviselni. Ha nem lett volna meg az eszközkészletem arra, hogy baloldali szempontból reflektáljak ezekre a jelenségekre, már én is nyilván Fidesz- vagy Jobbik-szavazó lennék. Amit megtanultam, hogy nem szabad szóba állni senkivel, aki eltartott kisujjal fölényeskedik pl. a "progresszív" ügyek támogatására hivatkozva, aki a vámpírfészekkel való párbeszédre buzdít, vagy aki a polgári etikettet várja el az embertől bármilyen szituációban, de pláne mikor az emberből épp szalmabábot csinálnak. Annyit tudok mondani, hogy bár borzalmas egy ilyen áthiszterizált közeg céltáblájává válni, talán még borzalmasabb lehet becsicskulni nekik és megfelelni a szabályaiknak, vagy olyanná válni, mint ők. Én visszagondolni sem szeretek arra, hogy hosszú ideig napi szinten vegzáltak, én pedig azzal, hogy türelmesen elmagyaráztam a nézőpontomat és cáfoltam a személyeskedő hazugságaikat, belementem a játszmáikba. Az az igazság, hogy senki sem tartozik elszámolással nekik, csak mert kinyilatkoztatnak, kikérdeznek, számon kérnek, hazudoznak, áldozatoskodva zsarolnak és mocskolódva minősítenek, nem lesznek ők hatóság attól, hogy van egy facebook accountjuk és összeverődve online bullyingot szerveznek. Ha valaki belekerül ebbe a közegbe, jobb minél hamarabb kikerülni belőle és teljesen megszakítani velük minden kapcsolatot, szükség esetén pedig jogi útra terelni a dolgot. És ha már ennyire a személyünket támadják, megírni ezeket a személyes tapasztalatokat.

Rengeteg történetet tudnék még mesélni, de jobb ebben a mocsárban nem teljesen elmerülni (én pl túl undorítónak tartottam még elolvasni is a screenshot-gyűjteményemet), úgyhogy itt lezárom ezt a személyes posztot.

#aktivizmus  #gender #kultúrharc #rágalmazás #áldozatverseny #transzneműség #feminizmus #transzzsidó  #noplatforming #vámpírkastély