Csak a szabad piac tudja elhozni az identitásszabadságot és a történelem végét (A transzzsidó sorozat harmadik része, Gottmayer Lea Sára néven)

A nők csoportjára már a fejlett, toleráns nyugaton rákényszerítették az inkluzivitást: végre elértük, hogy pénisszel rendelkező nővéreink a női öltözőket használhatják, nőként versenyezhetnek az olimpián, és semmilyen női térből nem rekesztethetnek ki.

Felvilágosult, európai értelemben vett modern gondolkodóként le kell szögeznünk: nem volt még szabadabb az emberiség, mint a szabadpiaci kapitalizmus alatt. Ez a szabadság mind a mai napig mégsem teljes, hiszen a szabad piac nem terjed ki életünk legfontosabb területére: identitásaink jó részét a baloldali ókonzervativizmus béklyói fojtogatják. Napjaink legégetőbb társadalmi problémája a szabad identitásválasztás kivívása az úgynevezett társadalom meghaladott elképzelésének rémuralma alól. Az egyre fokozódó globális helyzetben nincs értelme tovább finomkodni, itt az ideje a radikális identitásszabadság és -igazságosság politikájának.

No de miről is szól a sokunk által oly hőn áhított identitásszabadság és -igazságosság? Arra kérem a nyájas olvasót, engedje meg nekem, hogy személyes érintettségemen keresztül közelítsem meg ezt a mindannyiunk életét befolyásoló kérdéskört, hiszen az identitásfelszabadítás természetes élharcosai nem mások, mint mi, transzzsidók. Azért vagyunk mi a legautentikusabb képviselői eme küzdelemnek, mert, ahogy arra korábban is rávilágítottam, a forradalmi szabad identitásválasztók, azaz a tág értelemben vett transz* személyek (transzneműek, transzkorúak, transzetnikumúak, transzfogyatékosoktranszfajúak, stb.) közt is marginalizálva vagyunk. 

A sötétkamra tanulsága: a ciszzsidónormativitás nemcsak a transzzsidókra veszélyes, de ránk a leginkább

Jellemző és egyben szívszorító példa a transz* személyek közti egyenlőtlenségek létére a magyar származású, ciszzsidó Susan Faludi nemrégiben megjelent In the Darkroom (A sötétkamrában) című memoárja. A kötetben Faludi az életéből évtizedekre eltűnt, időközben Magyarországra visszaköltözött és nemet változtatott apja (szülője) újrafelbukkanása utáni tíz évet dolgozza fel. A mű központi kérdése éppen az identitás, az azonosság maga: a véleményem szerint jócskán túlbecsült szerzőnő ez alatt a tíz év alatt azt próbálja felderíteni, „kicsoda” is valójában az apja, aki túlélte a vészkorszakot, és először az Egyesült Államokban családot alapítva, majd a szülőhelyére visszatérve igyekezett újrakezdeni életét.

A korszerű identitásfelszabadító aktivizmusban járatlan Faludi szemmel láthatólag nehezen küzd meg azzal a helyzettel, hogy apjának nemcsak nemi identitása, hanem saját zsidó tapasztalatához való viszonya is avantgárdnak mondható. Faludi szerencsére elutasítja azt a gondolatot, hogy az egyén nemét bármilyen módon befolyásolná annak anatómiája (azaz hogy apja bármivel is kevésbé vagy máshogy lenne nő, mint ő maga), azonban közel sem ilyen haladó gondolatokat fogalmaz meg a zsidóság mibenlétével kapcsolatban. A Pető Andrea szerzői név alatt megjelent recenzió is kiemeli, hogy Faludi a zsidóságot átjárhatatlan kategóriának tartja: „Zsidónak valaki születik, és az is marad”, idézi valakitől Susan Faludi a könyvben. „Azt nem lehet csak úgy egy műtéttel, illetve méregdrága női ruhák és a sminkek közötti válogatás csivitelő gyerekes örömének fogyasztási perfomanszával megszerezni. Az identitásválasztásnak, eljátszásnak, hamisításnak vannak határai.” 

Megfagy a vér az ereimben attól, hogy Faludi ilyen éles határvonalat húz a transz*ernyő valójában egylényegű tagjai közé: míg a transznemű identitásokat elismeri az anatómia idejétmúlt gondolatának szemétdombra hajításával, a transzszemita (azaz a transz-gój határvonalat áthágó transzzsidó, transzgój és nembináris szemitikus) identitások létét alapjaiban kérdőjelezi meg. Ugyanakkor ha alaposan olvassuk a kötetet, rá kell jönnünk, hogy Faludi ciszzsidónormativitása befolyásolja azt is, ahogy apja transzneműségét értelmezi. Faludi gyanakodva nézi, ahogy a vészkorszakot átélt és Fidesz-szavazó patriótává vált apja lényegtelennek tartja az antiszemitizmus élő hagyományát és egyúttal azt a múltat, amit ő maga (vagy pontosabban a teste) a vészkorszakban átélt. Olyannyira nem akarja elfogadni apja zsidó tapasztalatának ilyetén queeringelését, hogy nemváltását ki nem mondva zsidó tapasztalata elfelejtése eszközének tekinti.

Faludi voltaképpen azt sugallja olvasóinak, hogy apja számára az átöltözés, az identitások performálása a túlélést és érdekérvényesítést szolgálja: például nyilasnak öltözve mentette ki szüleit a nyilasok fogságából, de a volt felesége új partnere ellen elkövetett erőszakot is felesége megvédéseként adta el sikeresen a rendőrségnek. Nem véletlenül lett a kötet központi szimbóluma a sötétkamra: Faludi a transz* identitás-kérdéskör jelképévé tette a retusálást, aminek mestereként apja „megváltoztatta” (saját értelmezésemben: queeringelte) múltját. A szerzőnő odáig jut apja transz* identitása iránti bizalmatlanságában, hogy nem átallja leírni, gyerekkorában nem érzékelte, hogy apja rosszul érezné magát a nemében, azt viszont igen, hogy „kémként” simult be az otthoni, „női” közegbe. Egyúttal bizalmatlan apja transitionje utáni nőiségével szemben is, hiszen megtagadja tőle, hogy éjszaka nyitva hagyja saját ajtaját, és ezzel elismerje az éjszaka meztelenül járkáló apja női mivoltát. Faludi tehát megtagadja transznemű apjától a nővériséget, a nők közti szolidaritást, holott nem nehéz elképzelnünk, apja biztonságához mennyire alapvetően szükséges volna, hogy Faludi anyjaként ismerje el, és így szülőanyja képét vele írja felül. Ez már csak annál is inkább fontos lenne a női identitását kivívó apának, hiszen haláláig kísérti az a sérelem, hogy a rabbik nem voltak elég férfiak ahhoz, hogy érvénytelenítsék felesége válási papírjait, és ezzel érvényesítsék az ő feleségével szembeni férfijogait.

Faludi nem másra enged következtetni, mint hogy apja nemváltása az adaptációs (túlélési) mechanizmus, ügyeskedés és színlelés eldönthetetlen elegye, amellyel a vészkorszakban átélt traumákat igyekszik emlékéből kitörölni, és lányához, valamint rajta keresztül volt feleségéhez való viszonyát átírni. Súlyos gondolatok ezek. A haladó progresszív nézetekkel mit sem törődő Faludi nem érti, hogy kizárólag az számít, ki minek vallja magát, és semmi jelentősége nincs annak, ki mit élt át. Senkinek sincs joga feltenni olyan kérdéseket, ki miért választ bármiféle identitást – ciszként Faludinak is kötelessége lett volna apja minden identitásformációját mint a leglényegibb igazságot elfogadni, és eljátszani az apja által ráírt szerepet attól függetlenül, őt mint zsidót és nőt hogyan érinti mindez. Minderre azért tértem ki ilyen részletesen, mert fontos tanulsága Faludi memoárjának, hogy bármely (jelen esetben zsidó) tapasztalat és identitás cisznormatív felfogása jó eséllyel maga után vonja egy vagy több másik (jelen esetben női) tapasztalat és identitás cisznormatív felfogását, ezért bár különböző mértékben vagyunk elnyomva (a transzzsidók a legjobban), nagyon fontos a transz*közösség valamennyi tagjának összefognia, hiszen problémáink ugyanabból a merev identitásfelfogásból erednek.

Nem állhatunk meg félúton: az utunk vagy az identitásszabadsághoz vezet, vagy visszahullunk a barbárságba

Hogy nézne ki az identitásszabadság azzal az elnyomó cisznormatív ideológiával szemben, amit Faludi képvisel? Először is jegyezzük meg, hogy Faludi azért pár lépést már tett a szabadság felé vezető úton nagyon sok más progresszív identitású aktivistához hasonlóan: bizonyos transz* identitásokat (nevezetesen a transzneműséget) jobban elfogad, mint másokat (a transzszemitikus identitásokat). Nézze el nekem a kedves olvasó, hogy továbbra is transzzsidó helyzetemből kiindulva reflektáljak a jelenlegi köztes állapot faramuci politikájára és emellett két lehetséges jövőképet: egy disztópiát és egy utópiát is felvázoljak.

Engedelmükkel azzal kezdem, hogy a korábbi írásomra érkezett visszajelzéseket veszem górcső alá, hiszen azok lakmuszpapírként mutatják a jelenlegi helyzet ellentmondásait. A rendkívül sokféle reakció közül leginkább az ütött szíven, hogy akadt olyan, aki antiszemitának bélyegezte írásomat és magát a transzszidó identitást. Ez keményen triggerelt, s zokogva feküdtem napokig az ágyamban, és bizony hosszú depressziós időszakot kellett átélnem, amiért ilyen fenyegető transzantiszemita támadások értek. Hát hogyan is lehetnék én antiszemita, aki azóta tudom, hogy gój származásom ellenére zsidó vagyok, hogy általános iskolás koromban uzsorás zsidónak öltöztem a farsangon, és ettől soha nem tapasztalt bizsergést éltem át? Hogyan lehetnék antiszemita én, aki a szemita helyreállító műtétet is vállalta? Hogyan lehetnék antiszemita én, aki annyira vonzódik a ciszzsidókhoz, hogy zsidópornófüggő lettem?

Azért is éltem meg olyan nehezen az engem ért antiszemitizmus-vádaskodásokat, mert azokat progresszív liberális, a transznemű mozgalomban részt vevő vagy azt támogató aktivistáktól kaptam, köztük számos transznemű személytől. Szögezzük le: ez szemforgató transz*-megosztó politika, ami elválasztja a széles transz* tábort ahelyett, hogy egyesítenénk erőinket. A normatív rendszer a jó transz*okat (jelen állás szerint a transzneműeket) a rossz transz*ok (többek közt a kevésbé ismert, újabban előbújt transzzsidók) ellen fordítja. Ez elfogadhatatlan minden valóban haladó szellemiségű ember számára. Kedves progresszívek, kérem, gondolkodjanak el egy kicsit: ha Önök szerint a transzzsidó identitás antiszemita, akkor a transznő identitás miért nem nőgyűlölő? Ha antiszemitizmus transzzsidó identitásunkat abból felismerni, hogy gerjedelmet érzünk a zsidó ruhadarabok és zsidó szenvedés gondolatára, akkor miért nem nőgyűlölet, ha transznő identitásunkra abból jövünk rá, hogy a szexi női ruhadarabok viselése és a nők szenvedése és alávetett státusza kelti fel vágyainkat? Ha antiszemitizmus zsidó agyról és zsidó lélekről beszélni, akkor miért nem nőgyűlölet női agyról és lélekről? (Bár a tudomány szerint nincsen férfi és női agy és a zsidó és gój agy közti nyilvánvaló különbséget is akadnak, akik megkérdőjelezik, én nem hiszek a tudományban, azt teljes egészében cisznormatív képződménynek tartom.)

Mondjuk ki: semmi alapja nincs, hogy elvi vagy etikai különbséget tegyünk transzzsidóság és transznőség között, semmi okunk bármelyiket kevésbé a vágyott ciszcsoport fetisizálásának és/vagy degradálásának tartani, mint a másikat. Semmilyen módon nem vehetőek komolyan azok az opportunisták, akik támogatják a transzneműeket, miközben antiszemitának titulálják a transzzsidókat. Természetesen megvannak a maga okai, hogy miért éri meg nekik ez a szemforgatás: a női test fétistárgyként kezelése elfogadottabb, mint a zsidóság fetisizálása. Ezek az alakoskodó, nyerészkedő álprogresszívek egyszerűen azt mondják, amivel érvényesülni tudnak, azonban csalódást kell nekik okoznom: nem sokáig tartható fent a transz* identitások közti különbségtétel és hierarchizálás.

Jóval nehezebb vitába szállni azokkal, akik kritikusak mind a transzzsidó, mind a transznemű identitás mindenhatóságával szemben, mert ezek a ciszfasiszta emberek legalább logikai képességekkel és elvekkel rendelkeznek. Ezek az elvek azonban az egyéni szabadság ellenségeivé teszik őket, hiszen az egyént és az identitást „társadalmi” kontextusban értelmezik, holott már Maggie Thatcher megmondta, hogy társadalom nem létezik, kizárólag egyének. Súlyosan és vészterhesen kollektivista felfogás, hogy a jelentések nem kizárólag az egyén birtokában vannak, és hogy az egyénen túl létezik bármi is. Bátorkodom kijelenteni, hogy ezen az úton nem szabad elindulnunk, mert a társadalom elképzelésének vasmarka barbarizmusba torkollik.

Amit én ajánlok, az épp eme sötét világkép ellentéte: az én utam az identitás felszabadítása bárminemű normatív középkori kontroll alól. Szerény véleményem szerint az emberi szabadság súlyos korlátozása azt mondani, hogy embercsoportok (nők, zsidók, fogyatékossággal élők, stb.) fetisizálása és fetisiszta fantáziáink tiszteletre méltó identitásként való elismertetése etikailag kifogásolható. Az identitások feudalisztikus kisajátítása helyett teremtsük meg az identitások szabad piacát! Ez az a gyönyörű új világ, amiért a forradalmi identitásválasztó mozgalom építő tagjai munkálkodnak.


A mi Messiásunk ♥. Fotó: NY Daily News/Felirat: Tumblr

Már elindultunk ebbe az irányba, de nem állhatunk meg félúton. A nők csoportjára már a fejlett, toleráns nyugaton rákényszerítették az inkluzivitást: végre elértük, hogy pénisszel rendelkező nővéreink a női öltözőket használhatják, nőként versenyezhetnek az olimpián, és semmilyen női térből nem rekesztethetnek ki. Ugyanígy el kell érnünk, hogy a ciszzsidóknak ne legyen monopóliuma a zsidó identitás felett, és kötelezően el kelljen ismerniük mindenkit zsidónak, aki annak vallja magát, és így tovább minden identitással. Le kell bontanunk a csoportok határait és magukat a csoportokat, hogy ne legyen senkinek arisztokratikus előjoga bármilyen identitás kisajátítása. Csak akkor lehetünk valóban szabadok, csak akkor fog kiteljesedni emberi mivoltunk, ha testünktől, származásunktól, átélt tapasztalatunktól függetlenül bármiféle identitást magunkénak tudhatunk, és ezt mindenki elismeri. Az identitásokat le kell választani mindenféle közösségi tapasztalatról, és a közösségi érzést meg kell szüntetnünk. Az egyén akkor lehet szabad, ha ezeket a bénító kötelékeket leveti magáról, és kedve szerint öltheti fel és veheti le bármelyik identitást, akár az ékszereit. Ha ez megtörténik, valóban eljön a történelem vége, hiszen az emberi nemnek nem lesz hova tovább fejlődnie.

Válaszúton állunk. Rajtunk múlik, melyik utat választjuk: a maradi, bigott baloldali kirekesztés és rabság útját vagy a liberális progresszív identitásszabadságét. Bízom benne, hogy a helyes útra lépünk, és a jutalmunk maga lesz a Kánaán.

IDENTITÁSSZABADSÁGGAL KAPCSOLATOS KIFEJEZÉSEK – GYORSTALPALÓ
  • transz* személy*: olyan személy*, akinek identitása valamely aspektusa (neme, etnikuma, faji hovatartozása, kora, stb.) nem egyezik meg azzal, amit a normák ráosztottak. Például transzkorúnak nevezzük azokat, akik más életkort éreznek magukénak, mint ami a születési időpontjuk és a jelen közt eltelt idő; transzneműnek nevezzük azokat, akik más neműnek tartják magukat, mint amit születésükkor az orvosok kijelöltek nekik. A transz* személy*ek egy része igyekszik a testét identitásához igazítani, de ez korántsem szükséges ahhoz, hogy valaki jogot formáljon a transz* identitásra. A transz* személy*ek a szabad identitásválasztás úttörői, a forradalom élharcosai. 
  • cisz* személy*: a transz* személy* ellentéte; olyan személy*, akinek identitása adott aspektusa (neme, etnikuma, faji hovatartozása, kora, stb.) megegyezik azzal, amit a normák ráosztottak. Például ciszfajú az az ember, aki emberként (és nem valamely állatként, növényként vagy tárgyként) azonosítja magát. Valaki lehet bizonyos vonatkozásban cisz (például ciszkorú), míg más vonatkozásban transz (például transzetnikumú). A ciszség retrográd, elnyomó, ellenforradalmi csökevény, aminek gyökerestől kell kiirtani az írmagját is az eljövendő szabad identitás forradalmi társadalmában.
  • cisznormativitás: az az elnyomó felfogás, miszerint egy egyén tulajdonságainak (például nemének, korának, etnikumának, faji hovatartozásának) vannak „társadalmi” jelentésekkel felruházott objektív ismérvei. A cisznormatív elképzelés szerint például az egyén korát adott időpontban a születése és az adott időpont közt eltelt idő határozza meg: egy 1976-ben született személy* 2016-ben tölti be a 40. életévét és nem lehet ettől eltérő korú, akkor sem, ha legbelül 8 évesnek érzi magát. Ezeknek a tulajdonságoknak különböző mértékben egyszerűek vagy bonyolultak, összetettek, nehezen meghatározhatóak és ellentmondásosak az ismérveik, mindenesetre a cisznormatív elképzelés szerint mindenképp vannak ismérveik, csak esetleg nincs ezekben egyetértés.
  • identitásszabadság: a cisznormativitás ellentéte; az a nézet, miszerint az identitásoknak nincs és nem lehet semmiféle ismérve az egyén érzését, illetve döntését leszámítva: bárki bármilyen identitást magáénak vallhat és azt nem hogy senki sem kérdőjelezheti meg, hanem mindenkinek kötelessége elismerni. Az identitásszabadság a szabad piac elvének kiterjesztése az identitásokra. A teljes identitásszabadság a kapitalizmus legfejlettebb fokának indikátora, vele együtt érjük el a történelem végét.
  • queeringelés: a merev identitáskategóriák, a binárisok fellazítása, például a nemi identitás queeringelése a férfi és női identitásokon kívül az azokat kombináló vagy azokon kívül eső, teljesen egyéni identitások megjelenítése, performálása. A queeringelés a bénító normáknak való ellenszegülés legtisztább formája, ezért is az egyik fő eszköze és ismérve az identitásszabadságnak

--------------------

Feró Dalma: Csak a szabad piac tudja elhozni az identitásszabadságot és a történelem végét (Gottmayer Lea Sára néven). Eredetileg megjelent a Reflektor.hu-n 2016. szeptember 15-én. Transzzsidó sorozatomhoz, melynek első és második része is olvasható, ld. az alábbi kommentáromat, értelmezésemet:

"Miért transzzsidó? Mert transzzsidók léteznek, ha nem is hívják így magukat. Ők az elvadult filoszemiták, akik fetisizálják és egyfajta polgárosodási eszközként magukévá igyekeznek tenni a zsidósághoz kapcsolt tulajdonságokat. Ők azok, akik például a Lauderbe járatják a gyerekeiket, hogy azok jobban tudjanak érvényesülni, és ezzel ráerősítenek a zsidósággal kapcsolatos sztereotípiákra, alátámasztva Adorno állítását, miszerint a filoszemitizmus gyakran az antiszemitizmus tükörképe, hiszen ugyanazokra a zsidókat csak rájuk jellemző tulajdonságokkal felruházó hiedelmekre épül.

A transzzsidó írások egyrészt ezeket az antiszemitizmusba hajló törekvéseket parodizálják.

A zsidóság és zsidó tapasztalat fetisizálásának másik aspektusa a zsidó szenvedés szimbolikus felhasználása. A holokauszt a késő kapitalizmus korában az egymással versenyeztetett, elismerésért küzdő csoportok kiemelt referenciapontja lett: a rendszerlogikát magukévá tévő kisebbségi politikák áldozati pozícióba helyezkedésének egyik legfontosabb retorikai fordulata a zsidók szenvedéséhez való hasonlítgatás. Ezzel a holokauszt egy felruházható tapasztalattá és egyben egymáson taposó elismerési küzdelmek jelölőjévé válik.

Egyes baloldali elképzelések liberális kooptációjának egyik jellegzetessége a Másik tapasztalatának fetisizálása akár könnyes szemű „beleérzés”, akár magunkénak követelés útján. A transzzsidóság mint paródia ezért analógiaként is működik: a transznemű (és az újabban megjelent transzfogyatékos, transzkorú stb.) identitáspolitika jogköveteléseinek visszásságaira is reflektál. A Transzzsidó kiáltvány egyébként konkrét transznemű elbeszélésekből vett át jellegzetes motívumokat és fordította át társadalmi nemről zsidóságra (zsidó és gój agy és lélek, zsidó ruhákhoz való vonzódás, zsidók bőre alá bújásának vágya, fétisbulik, pornó, jogosultságérzés), hogy felhívja arra a figyelmet, hogy amit a zsidósággal kapcsolatban – helyesen – antiszemitizmusként értelmezünk, azt a transzneműséggel kapcsolatban liberális oldalon ünneplik és forradalminak kiáltják ki."