Új baloldal helyett a régi „balliberális” érdekcsoportok baloskodó újrabrandelését lehet látni, amire nincs és nem is lesz számottevő társadalmi igény.

Újra fellendült a baloldal jelenéről és jövőjéről, az új baloldal felfutásának lehetőségéről szóló polémia bal- és jobboldalon egyaránt. Valóban egyre több magát baloldaliként definiáló csoportocska és médiafelület jelent meg az utóbbi években – kérdés, lesz-e ebből valaha szervezett politikai erő, és az (új)baloldali lesz-e.

Az egyéni és az intézményi szintre fókuszálva a kérdés, amire válaszolok, talán kevésbé a miért, és hangsúlyosabban a hogyan: hogyan nem jelent meg Magyarországon (új)baloldal akkor, amikor a magyar balliberálisokat lélegeztetőgépen tartó nyugati liberális kulturális hegemónia erősen megroggyant?

Itt az ideje, hogy elváljon a baloldal a liberalizmustól?

A baloldal kiindulási alapja a liberális hegemónia kritikája kellene, hogy legyen, ami mentén a magát jelentős részben vele szemben meghatározó NER-t és társadalmi vonzerejét is jobban meg lehet érteni. Ezért, ahogy többen megírták, a baloldal egyetlen lehetősége az lenne, hogy teljesen elválik és elhatárolja magát a liberalizmustól.

A nyugati liberális hegemónia mélyülő válságának idején nem véletlen, hogy a baloldal újradefiniálása körül küzdelem alakult ki, a baloldaliság címkéjét egyre többen követelik maguknak (például a Mérce, az Új Egyenlőség, a Társadalomelméleti Kollégium, a Balra át!, a „kritikai pszichológia” körüli network, a Nők Egymásért Mozgalom, különböző „szellemi műhelyek”). Vannak, akik a tülekedő balos(kodó) csoportosulásokban a baloldaliság fellendülését látják, mások szerint ebből nem lesz szervezett baloldal.

Nem is az a kérdés, hogy tudnak-e ezek a szórványos csoportok jelentős pártot létrehozni (Böcskei Balázzsal egyetértve: szerintem sem), hanem hogy miért annyira különböző elemekből áll össze a politikájuk, kik vesznek bennük részt, milyen intézményekbe és hálózatokba illeszkednek, és valóban megvalósítják-e a liberalizmustól való elkülönülést.

A szedett-vedett politikai agenda jelentős része a különféle identitáspolitikák egyvelege, ami mellett gyakran említik a társadalmi problémák okaként a neoliberalizmust vagy a kapitalizmust, szeretik a szegénység és szociális érzékenység hívószavait, valamint az osztály fogalmát emlegetni. A szereplők nem elhanyagolható része korábban is ellenzékiskedett, persze kevésbé baloskodó hangsúllyal, az intézmények egy része is a liberális értelmiség újratermelésének eszközeként működött már korábban.

de sok bennfentes tudni véli, hogy van Fidesz-közeli oligarcha által pénzelt „baloldali” online magazin is. A személyes, intézményi és ideológiai egyezés elég könnyen észrevehető: részben ugyanazok a szereplők, ugyanazokban a hálózatokban, ugyanazon kulturális választóvonalak mentén próbálnak új legitimációt és új bázist építeni, ezúttal új bio-sakkbábukkal és újbaloldali csengéssel.

Más szóval azért lett divat a baloskodás, mert egyes liberális középosztályi frakciók elkezdték a felszínét kapargatni annak, hogy miért vesztettek el három parlamenti választást, vagyis hogy az eddigi politikájuk társadalmi támogatottsága elhanyagolható. Egy-egy programadó írás nyilvánvalóvá teszi, hogy nem másról van itt szó, mint az Orbán elleni küzdelem bázisának kiszélesítéséről. Éber Márk szerint a középosztályi tiltakozások impotensek maradnak, ha nem foglalkoznak a szegények problémáival is, avagy azért kell a középosztályi ellenállásnak szegény-inkluzívnak lennie, hogy az Orbán-károsultakat egy táborba tömöríthesse (azaz: összefogást!).

Ezen elképzelés szerint egy potens mozgalomban maradnak ugyanazok a célok és értékek („Orbán takarodj”), ugyanaz az elitküzdelem-logika és az általa húzott politikai határvonalak („progresszívek” vs. „illiberálisok”), ugyanaz a középosztályi „élcsapat”, csak plusz bázis és legitimáció szükségeltetik hozzá. Az újbaloskodók pont ezt próbálják csinálni, csak épp a széleskörű társadalmi támogatás továbbra is elmarad.

Nem meglepő ez: ugyanazok az érdekek, értékek, habitusok, reflexek, alapvető politikai követelések maradnak, és ezek keretébe próbálják beilleszteni az újonnan „felkarolt” ügyeket. A nyilvánvalóan materiális ügyek esetében is jellemzően megmaradnak a képviseleti logikán belül: újabb csoportok (például hajléktalanok, szegénységben élő nők, stb.) nevében delegálnak maguknak szóvivői pozíciót, azaz politikai legitimitást.

Bár baloldal nem lesz az elosztásbeli és elismerésbeli problémák összeadogatásából, jellemzően pont ezt csinálják: egy kis Pride felvonulás nem kevés szélsőségesen környezetkárosító és jogtipró cég társaságában és élő reklámfelületeként, mellé egy csipetnyi „szociális érzékenység”, például hajléktalan-képviselet vagy gyűjtés a rászorulóknak. A sakkbábuként használt, valóban elkötelezett egyének gyakran próbálják az identitáspolitika által kiemelt problémák materiális alapjait elmagyarázni, ez azonban a liberális identitáspolitika által bevonzott középosztályi bázist nyilvánvalóan nem fogja hirtelen baloldalivá változtatni.

Új baloskodás a jól bevált liberális nyilvánosságban

Az újbaloskodás korántsem kizárólag magyar jelenség. Többek közt a brexitszavazás és Trump elnökké választása után nagyon hasonló reakciókat eredményezett számos centrumországban. Több elemzés felhívta ugyan a figyelmet a liberális elitek által elhanyagolt materiális kérdésekre (USA-kontextusban például a lecsúszó fehér középosztály helyzetére és egyes leszakadó régiókra), ugyanakkor a liberális identitáspolitika megkérdőjelezése helyett új szivárványkoalíciót, a Trump-károsultak plusz a liberális elit által ezideig elhanyagolt csoportok közös táborba tömörülését indítványozták. (Megvolt a minta: a lecsúszóban lévő középosztály által dominált 2008 utáni „mi vagyunk a 99%” szivárványkoalíció-mozgalmak is hasonlóval próbálkoztak.)

A jobboldali populizmus erősödése nyomán egyre több liberális szerző és folyóirat kezdi „újrafelfedezni” a liberalizmus „eredeti karakterét”, (azaz állítólagos szociális hagyományait) és egyes baloldali kritikákat – persze határokkal. Amíg a jobboldali kihívás fennáll, divat lesz „baloldali” vagy „szociálisan érzékeny” tollakkal ékeskedni, azaz transzbaloldaliként tetszelegni (értsd: magukat mindenféle reális alap nélkül baloldalinak beállítani).

Ebben a hegemóniaküzdelemben a liberális elit igyekszik fenntartani a progresszív jóemberek vs. bigott vagy megvezetett jobboldaliak hamis dichotómiát, ami érdekében a baloskodás egyszerre hivatott legitimációt kölcsönözni és a valódi baloldali kritika vitorlájából kifogni a szelet.

A baloskodók erőforrásaik és intézményeik segítségével a baloldali kritikát semlegesítik és elcsatornázzák, ami így még szolgálja is a liberális narratívát.

A rendszerkritikát megfogalmazó autonóm egyéneket eközben vagy mozgatható sakkbábuként illesztik saját networkjeikbe mint „érdekes, de bolond radikálisokat”, akiket persze nem kell komolyan venni, de akik hátán pozicionálhatják magukat és építhetik a karrierjüket a liberális intézményekben. Vagy ha ez végképp csődöt mond, mert az illetők túl nyíltan beszélnek ki a „progresszív” konszenzusból és túl egyértelműen utasítják el a liberális nyilvánosság szabályait (például a „higgadtságot” és „komolyságot”), akkor megpróbálják őket megbélyegezni és eltaposni.

Az egyszerű parasztok élete nem drága ebben a sakkjátszmában, és még bűnbak is akad, így a baloskodók jobban tudnak koalíciókat kötni. A lelkes rendszerkritikus idealistákból, akik naivan belekeverednek a baloskodó networkökbe, gyakran a „párbeszéd” mantrájával csinálnak golyófogót olyanok, akik intézményeik védelmében bújnak meg. A párbeszéd parasztvakítás, ami ellehetetleníti a felhasznált idealisták liberális nyilvánosságon kívüli tartalmas tevékenységét, autonómiáját és energiáját, és célponttá teszi őket a lincselő ultraprogresszívek számára.

A (nyugati) liberális hegemónia haszonélvezőit pedig nem fogja tömegesen semmilyen párbeszéd meggyőzni a liberális hegemónia okozta problémákról. Engem például több évnyi golyófogóskodás után, miután kiléptem a párbeszédkényszerből, továbbra is arra próbáltak rávenni, hogy újra és újra magyarázzam el felnőtt embereknek, hogy a gyereket miért nem a gólya hozza, hogy férfiból nem lesz nő, nőből nem lesz férfi, holott ezt több cikk is türelmesen elmagyarázta annak ellenére, hogy egész egyszerűen nem szorul magyarázatra.

A gendertéma mutatja meg legjobban, mennyire nem tudott kiszabadulni a baloldal a liberalizmus fogságából

A baloldal liberalizmusról való leválasztásának kísérlete Magyarországon a gender témája körül jelent meg először, e nyomán történtek a legsúlyosabb boszorkányüldözések. A gender körüli küzdelmek tehát mindennél jobban megmutatják a szóban forgó politikai harcokat és a bennük résztvevő szereplőket és intézményeket.

A genderaktivizmus számottevő helyi bázis nélkül működik. Mind a nőkkel, mind az LMBT+ ügyekkel foglalkozó genderaktivizmust liberális identitáspolitika és jórészt a nyugati liberális hegemóniához kapcsolódó intézményi háttér és finanszírozás jellemzi (például külföldi donorok által finanszírozott NGO-k – ún. „civil szervezetek”, külföldi politikai alapítványok helyi kirendeltségei, külföldi finanszírozási akadémiai tanszék).

A baloldali feminista megközelítés a transznemű identitáspolitika kritikáján keresztül kezdte elhatárolni magát a liberális feminizmustól, vitatva azt a szélsőséges állítást, miszerint az az ember neme, aminek „érzi magát”. Ezt a munkát jórészt ketten végeztük el, ami miatt a transznemű aktivisták (és a liberális hegemónia egyéb érdekeltjei) több évnyi rágalmazással és zaklatással próbáltak minket ellehetetleníteni.

A baloldali feminizmus e munka eredményeként sem vált le a liberális feminizmusról: bár annyi eredménye lett, hogy a transznemű politika dogmáit még a jelenlegi liberális értelmiségben se hiszi el már szinte senki, minden más érintetlenül maradt: ugyanaz a kulturalista gender-aktivizmus ugyanazzal az infrastruktúrával. A nőjogok nevében fellépő szervezetek és alapítványok a genderre jutó pályázati pénzek nagyobb osztaléka reményében másra hagyták a veszélyekkel járó munkát, így nem kockáztatták pozíciójukat és finanszírozásukat a nyugati liberális hegemóniához kapcsolható intézményrendszerben. (Miközben egy hajszálat sem tettek keresztbe, azért idomítgattak, hogy hogyan kell beszélni és viselkedni, miközben éppen lincselnek minket.)

Amikor a gender studies-képzések kormányrendelet általi megszüntetésével egyértelművé vált, hogy a transznemű gender-projekt megbukott, a genderben érdekeltek jelentős része elkezdte átkeretezni a gender-témát.

Az új, „valódi” gender hivatkozási alapja a „szegény” és „marginalizált” nők lettek, az aktuális slágerügy pedig a „menstruációs szegénység”. Ez az a baloskodó mechanizmus, amely a liberális szóvivői logika keretein belül keres magának új képviselendő csoportokat és ezzel legitimációt. Rendszerkritika helyett maradt a legelnyomottabbnak éppen kikiáltott csoport képviseletéért folyó mezőharc. Azt a rendszerkritikát, amit vérrel-verejtékkel megfogalmaztunk, a meglévő gender-infrastruktúra és a gender-üzletben újonnan megjelenő kisvállalkozók forgatták ki, vették el a kritikai élét és sajátították ki, hogy új módon brandeljék át magukat.

Eközben ugyanezek a szereplők egyre kevésbé titkolják a balliberális pártokkal (és újonnan a Jobbikkal) való kapcsolataikat. Nőjogi „civil” szervezetek és a genderstúdiumok egyes képviselői a túlóratörvény elleni tiltakozások után a nyugati liberális médiában örömmel alátámasztották a fehér sapkás pártasszonyok álfeminista narratíváját, akik ezután minden létező nőket érintő témába beleártották magukat, amihez semmi közük, nem értenek hozzá és csak ártanak neki. Nem akadt senki az egész civil és feminista szférában, aki közbeszólt volna, hogy álljon meg a talicskás menet, töke van a menyasszonynak.

A fehér sapkás brandépítés persze nagy kudarc lett, de ez nem akadályozta meg a nőjogi NGO-kat tömörítő ernyőszervezetet, a Női Érdeket abban, hogy egy új projektjével alájátsszon az ellenzékinek nevezett pártok kampánystratégiájának. A „társadalmi nemek” és a korrupció összefüggéseit vizsgáló projekthez kapcsolódó nyilvános eseményen díszes kompániát rántottak össze Gyurcsánynétól a Jobbikos Varga-Damm Andreáig, és nem is rejtették különösebben véka alá, hogy az esemény tétje az idei európai parlamenti és önkormányzati választások.

Jól rámutat ez a liberális hegemónia maradványának összeérő networkjeire és érdekköreire, aminek az égvilágon semmi köze nincs a magyar nők érdekeinek védelméhez.

A baloskodás a liberális hegemónia maradványának új, átlátszó trükkje

Kár a baloskodó gittegyletekben keresni az újbaloldalt, mert csak a régi balliberális érdekkörök próbálják újracsomagolva eladni magukat. A baloskodás nem válik le a liberalizmusról, és széleskörű társadalmi bázisa ugyanúgy nincs és nem is lesz, ahogy az eggyel korábbi balliberális demóverziónak sem.

Eközben persze vannak baloldali egyének, akik vagy kívül maradnak ezeken a hálózatokon és intézményeken, vagy megpróbálnak bennük navigálni. A veszély különösen az utóbbi esetben áll fenn, hogy semlegesíteni és/vagy kooptálni próbálják a munkájukat a régi liberális rend maradványának képviselői. Hegemóniaküzdelem folyik, ezért ezen jelenségeknek nem egyéni szinten érdemes keresni az okait (és a lehetséges megoldását), hanem az erőforrások eloszlásában és a tágabb gazdasági-politikai viszonyokban. 

Sokan sokféle módon elemezték a baloldal több évtizede tartó nemzetközi válságát. Makroszinten lehet például a centrumbéli baloldali politika baloldal-jellegének elvesztését, azaz liberális elitek általi bekebelezését a neoliberális fordulat, illetve annak még tágabb kontextusaként a II. világháború utáni világgazdasági ciklus hanyatlása felől elemezni. Ezen értelmezési keret szerint egyebek mellett ugyanezek a folyamatok szabták meg a volt szovjet blokk rendszerváltás utáni világgazdasági reintegrációjának kereteit és ezzel a „baloldal” helyi újraértelmezésének lehetőségeit. 

Jelenleg a NER bebetonozódása mellett a nyugati liberális hegemónia megroggyanása adja a keretét annak a politikai játéktérnek, amely az intézmények és egyének cselekvését szabályozza. A magyar értelmiség sajátosságai, a politikától való értelmiségi függetlenség hamis ideáljának hagyománya is kapcsolódik a témához. Ezek adják a keretét az itt leírt mechanizmusnak, amit azért emeltem ki, mert ezt érzem leginkább hiányzónak a baloldalról újra fellángolt vitából.

Eredetileg megjelenti az Azonnali.hu-n.