Absztrakt:

A huszadik század második felének nyugati emancipációs mozgalmaiban a felszabadító megközelítések háttérbe szorulásával az elismerésalapú követelések kerültek középpontba. E paradigmaváltás nem a gazdasági és a kulturális igazságosságigények mentén történő hangsúlyeltolódásként ragadható meg, ahogy Nancy Fraser nagy hatású kritikája tartja, hanem a politikai és posztpolitikai logika közti váltásként: az igazságosság diskurzusai a társadalmi érdekellentétek kérdései felől mindinkább morális regiszterbe helyeződtek át. Ez nem elkerülhetetlen konszolidáció vagy spontán alkalmazkodás, hanem elit hegemonikus stratégia eredménye: az elismerés a radikális mozgalmak neutralizálásának és felszívásának, az ellenállás beleegyezéssé transzformálásának eszközeként vált az igazságosságelképzelések uralkodó formájává. Az elismerés logikája azonban belső ellentmondásainál fogva a hegemónia önfelszámolásához vezet(het), mivel nem pusztán felaprózza, hanem egymással is szembeállítja az igazságosságköveteléseket, ahogy például a "szexuális-és genderkisebbségek" politikája jelentős területeket sajátított ki a nőjogi politikától. Az ezen önellentmondások kiküszöbölésére létrehozott technikák (például az interszekcionalitás) sem tudták a liberális hegemónia repedezését megakadályozni, így a hegemóniát érő legnagyobb kihívások nyomán felerősödtek az elismeréspolitika belső (liberális) kritikái is. Az elismeréspolitika azonban annyira alapvető elemévé vált a hegemóniatörekvéseknek, hogy nem csak a válságban lévő liberális hegemónia nem tudta magát újraértelmezni nélküle, hanem egyes baloldali kritikák és jobboldali ellenhegemonikus törekvések sem tudtak szabadulni az elismerés logikájától.

Ebben a publikációban olyan dolgokról is szó esik, hogy

- milyen tágabb politikai küzdelmekbe illeszkedik az elismerés-alapú megközelítés egyeduralkodóvá válása az emancipációsnak nevezett mozgalmakban (korábbi újbaloldali mozgalmak felszabadító megközelítése vs jelenkori hegemón elismeréspolitika)
- milyen intézmények milyen módokon avatkoztak be a 60-as években kibontakozó újbaloldali emancipációs mozgalmakba, azaz miért nem igaz, hogy a jelenleg hegemón megközelítések spontán konszolidáció vagy alkalmazkodás eredményei lennének, illetve miért alapvető tévedés azt gondolni, hogy egyszerűen "meghaladták" a korábbi megközelítéseket
- miért nem a gazdasági vs kulturális sérelmek mentén lehet megragadni a történelmi változást, ami az emancipációs küzdelmekben végbement (szemben az elismeréspolitika legismertebb kritikájával)
- miért lehetetlen az elismeréspolitikát bármiféle baloldali politikába integrálni
- miért bukott el Jeremy Corbyn az Egyesült Királyságban és Bernie Sanders az USA-ban
- mi köze van az elismeréspolitikának a (tévesen) populistának is nevezett jobboldal megerősödéséhez
- milyen politikai eszköz az "interszekcionalitás" (tovább vulgarizálva magyar kontextusban: "metszetszemlélet")
- mik voltak azok a bizonyos szexháborúk
- milyen alapvető tévedésre épül az ún. "szexualitástanulmányok" programadó cikke

A teljes tanulmány olvasható:

- a Researchgate-en
- az Academia.edu-n
- a Replika folyóirat honlapján