Ha helyet is vívunk ki magunknak a zsidók közt, akkor is elidegenítő lehet számunkra a zsidó tereket uraló ciszzsidónormativitás: például amikor a ciszzsidók a holokausztról úgy beszélnek, mint olyasvalamiről, amit ők maguk vagy a felmenőik átéltek.

איך בין זייער גוט מיט די פינגערלאך

– Rabbi Shlomo Nowitsky

Rosenfeld Mirjam Ráhel Transzzsidó kiáltványának köszönhetően a transzzsidók (gój testbe született zsidók) végleg széttörték a szubkultúralét szűkös falait és kiléptek a nagy nyilvánosság fényére. Mirjam, akinek munkásságát nagyra becsülöm és szerencsésnek érzem magam, amiért közeli barátomnak tudhatom, nagyon fontos és bátor lépést tett mindannyiunkért. Úttörő jelentőségű műve után már nemcsak fétisbulikon oszthatjuk meg egymással a transzzsidóságunk miatt minket sújtó problémákat, hanem alapvető emberi jogként követelhetjük magunknak identitásunk és sajátos kultúránk elismerését. Ebben az újonnan kivívott nyilvánosságban fontos, hogy a transzzsidó közösségből minél többen legyünk láthatóak és minél többen hallassuk hangunkat a minket érintő közös ügyeinkben, hogy mozgalmunk a lehető leginkluzívabb (befogadóbb) legyen. Ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy Mirjam kiállásához szerény lehetőségeimhez képest hozzájáruljak: helyenként magyarázatot fűzzek hozzá, kiegészítsem és árnyaljam írását a konstruktív párbeszéd és transzzsidó szolidaritás nevében.

Kirekesztések metszéspontján

A transzzsidó lét egyik legmeghatározóbb élménye a kirekesztettség, marginalizáltság, elutasítottság, megbélyegzettség. Ahogy Mirjam is kiemelte történelmi jelentőségű kiáltványában, nekünk, transzzsidóknak különösen fájó, hogy a kirekesztést sokkal inkább a ciszzsidók (zsidó testbe született zsidók) részéről tapasztaljuk meg, mint a gójok részéről. A Transzzsidó kiáltvány elévülhetetlen érdeme, hogy szűkszavúsága ellenére igen érzékletesen (és kíméletlenül valóságosan) írja le a ciszzsidók közt (is) tapasztalható ciszzsidónormativitás és transzantiszemitizmus mibenlétét, ám sajnálatos módon egy szót sem szól a minket a transz* közösségen belül érő kirekesztésről. Ez annál is inkább égető űrt hagy sok transzzsidóban, hiszen ezek a kirekesztések nem egymástól függetlenül működnek, hanem összefüggnek egymással és fel is erősítik egymást.

Ezt a Transzzsidó kiáltványban tátongó hiányt a transz* hierarchiák létéről nagyon fontos orvosolni már csak azért is, mert maga a kiáltvány is egy kisebb transzzsidóellenes visszacsapást hívott életre. A reakciók igen vegyesek voltak: az értetlenségtől a suttyó (transz)antiszemitizmuson át az elbagatellizálásig. A legszívszorítóbb számomra azonban mindenképp a transznemű aktivisták és szövetségeseik részéről megnyilvánuló parázsló ellenszenv volt. Mi az oka ennek a zsigeri gyűlöletnek, és mivel érdemeltük ezt ki? Nem ugyanaz lenne a gyökere a problémáinknak? Miért tekintenek ránk a transzneműek természetes szövetséges helyett ellenségként? Sok transzzsidó barátom tette fel ezeket a kérdéseket a kiáltvány megjelenése kapcsán. Mivel saját speciális helyzetünk megértése elengedhetetlen a sikeres érdekérvényesítéshez, igyekszem ezekre a kérdésekre röviden felelni.

A transz* identitások, ezt ki kell mondanunk, jelen társadalmi helyzetben nem élveznek egyenlőséget egymással sem. Az általam is osztott, a kortárs elméletekre alapuló progresszív szemlélet szerint transz* emberek mindazok, akiknek az identitása (legyen az etnikai, faji, életkori, osztályhelyzetbeli, nemi identitás, avagy identitásunk bármely más szelete) nem egyezik meg (vagy nem teljesen egyezik meg) a társadalom által számukra kijelölt (etnikai, faji, stb) azonossággal. Ebből a transz* sokféleségből azonban szinte kizárólag a transznemű személyek láthatóak, és míg ők lassacskán kivívják maguknak a polgári tiszteletreméltóságot, addig a transzetnikumúaknak, transzfajúaknak, transzkorúaknak és transzosztályúaknak legfeljebb az jut, hogy szenzációként, amolyan posztmodern szörnyszülöttként jelenhetnek meg a bulvármédiában. Sőt mi több, ahogy a Transzzsidó kiáltvány utáni gyűlölethullám is bizonyítja, transznemű testvéreink maguk is megtagadnak bennünket.

Ennek az elkeserítő helyzetnek az okai minden bizonnyal a történelemben gyökereznek: a társadalom által ránk kényszerített kategóriák közül először a dzsender (társadalmi nem) kategóriái közti átjárhatóságot kezdték el megkérdőjelezni bátor aktivisták. Ők voltak a transz* mozgalom pionírjai: a transzneműek. Természetesen pár évtizeddel ezelőtt ők sem tudhatták, hogy a merev társadalmi kategóriák közti átjárás követelésében sok más transz* csoporttal is osztozni fognak, akik legbelső identitásának nem a nekik kijelölt dzsender (társadalmi nem), hanem éppen etnikumuk, fajuk, koruk vagy osztályuk nem felel meg. Mi sem természetesebb, mint hogy folyamatosan napvilágra kerülnek ezek a korábban ismeretlen, láthatatlan és elnyomott identitások, helyet követelve magunknak a széles és színes transz* ernyő alatt.

Ez azonban, úgy tűnik, nehéz küzdelem lesz. A transzneműek, akikben a transz* mozgalom élharcosait tisztelhetjük, sajnos ragaszkodnak az általuk már kivívott pozícióhoz. Kiábrándító tény, hogy egyes transznemű aktivisták éppen azért igyekeznek elhallgattatni minket és azért kiabálnak kígyót-békát a Transzszidó kiáltványra, mert attól tartanak, hogy a transznemű mozgalom sikerét veszélyeztetjük az újabban nyilvánosság elé került, így a társadalom számára szokatlanabb identitásunkkal. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mi még náluk is elnyomottabbak vagyunk, mint hogy ők maguk is kegyetlenül elutasítanak minket. Bár analitikai szempontból teljesen érthető számomra a számos transzneműnél tapasztalt ordas transzantiszemitizmus, mégis megvisel érzelmileg a lefelé taposás eme megnyilvánulása. Mindezek ellenére elkötelezett vagyok amellett, hogy összefogjunk, és senkit se hagyjunk az út szélén. Számunkra, marginalizált transz*ok számára a helyzet nehézségét az adja, hogy a transznemű aktivisták számunkra példaképek és potenciális szövetségesek (hiszen elnyomásunkat ugyanaz a merev kategóriarendszer okozza), akik ugyanakkor küzdelmünket elutasítják és hátráltatják. E nehézséggel szemben kell megvívni harcunkat, hogy egy valóban befogadó és minden transz* identitásért kiálló transz* mozgalmat hozhassunk létre.

Interszekcionális transzszemitizmus

A különböző elnyomások bonyolult szövetét sok aktivista interszekcionalitásnak nevezi. A transzzsidók más transz* személyekhez (például a transzneműekhez), illetve ciszzsidókhoz való viszonya is ezt a sokrétű és szerteágazó interszekcionalitást (avagy az elnyomások egymással alkotott metszetét) példázza. Szeretném további példák segítségével még jobban kifejteni, hogyan működik ez a transzzsidók mindennapi rögvalóságában. A transzszemitizmus (a transzzsidók egyenlőségének ideája és mozgalma) interszekcionális továbbfűzésében többek közt a transznemű mozgalom eredményei és kiemelkedő alakjai vezérelnek, akik állócsillagként adják a viszonyítási pontot.

Az interszekcionális transzzsidó elmélet és gyakorlat egy olyan kortárs tudományos eredményekre épülő (és a Tumblrt is meghódító) megközelítés, amely meghaladja az antiszemitizmus korábbi leegyszerűsítő ciszzsidó megközelítéseit. A kortárs elméletek alapja az a felismerés, hogy a valódi probléma, amely többek közt a holokausztot okozta, nem az, hogy a társadalmi szinten megjelenő antiszemitizmus ideológiája minden egyes zsidót alacsonyabbrendűnek tart a nem zsidóknál. A valódi probléma a zsidó-gój binaritás (más néven szemitikus binaritás), vagyis hogy a társadalom a gój és a zsidó kategóriáját átjárhatatlan, élesen különálló, átmenetet vagy harmadik lehetőséget kizáró kategóriákként konstruálja meg. Így nem hagy teret sem a kategóriák közti könnyű mozgásnak, sem pedig a kategóriarendszert eleve megkérdőjelező identitásoknak, mint például a biszemitikus (azaz egyszerre zsidó és gój személy), aszemitikus (azaz olyan, aki nem helyezi el magát a szemitikus tengelyen), vagy akár queerszemitikus (azaz olyan valaki, akinek szemitikus identitása fluid, időben változik, egyik nap lehet zsidó, másik nap gój vagy akár biszemitikus vagy aszemitikus) identitásoknak.

Ez a transzinkluzív álláspont úgy tartja, hogy a zsidó és gój kategóriák ridegsége korlátozza az emberi szabadságot. Ebből logikusan következik, hogy az elnyomás megszüntetése az egyéni identitások felszabadításában és elismerésében rejlik, ami nem csak a transzzsidóknak és a transz-gój kategóriarendszert megkérdőjelezőknek, hanem a ciszzsidóknak (és nem mellesleg a transz- és ciszgójoknak is) is előnyére válna. Ez az elnyomások sokféléségét és bonyolultságát sokkal jobban integráló korszerű elmélet, mint a korábbi, ciszzsidók által dominált és transzzsidók hozzájárulását figyelmen kívül hagyó elméletek.

Természetesen a rengeteg transz és cisz identitás lehetséges kapcsolatait is teoretizálja az interszekcionális megközelítés. E paradigma szerint a transzzsidókat az elnyomás duplán sújtja, hiszen zsidók és transz*ok is vagyunk, így eggyel több elnyomásban részesülünk, mint a ciszzsidók. Meg kell küzdenünk azzal a pluszteherrel, hogy mindenkivel meg kell értetnünk: a transzzsidók zsidók, pont ugyanannyira, mint a ciszzsidók. Nincs és nem lehet köztünk semmiféle különbség, épp ezért kell a zsidóságnak a mi sajátos tapasztalatainkat a figyelem középpontba helyezni. Le kell küzdenünk a megbélyegző bigottságot, melynek következtében nem engedik be az izraelita felekezetbe való „betérést” formalitásának eleget nem tevő transzzsidókat a zsidó vallási terekbe. Ha helyet is vívunk ki magunknak a zsidók közt, akkor is elidegenítő lehet számunkra a zsidó tereket uraló ciszzsidónormativitás: például amikor a ciszzsidók a holokausztról úgy beszélnek, mint olyasvalamiről, amit ők maguk vagy a felmenőik átéltek. Véleményem szerint a holokauszt egy belső történés, belsőleg átélt privát érzés: mindenkinek megvan a maga holokausztja valamilyen formában.

Mivel a transzzsidók minden korosztályban, nemben, etnikumban, társadalmi osztályban és a világ minden országában a Vatikántól Szaúd-Arábián át Tibetig megtalálhatók, nem meglepő, hogy lehetnek egyben transzneműek, transzkorúak, transzosztályúak, transzfogyatékossággal élők, vagy a transz* ernyő más tagjai is. Ennek felismerése szintén az interszekcionalitás elméletét dicséri. Jómagam például transzvegán (hús-, tejtermék- és/vagy tojásevő vegán identitású), transzszűz (szexuális tapasztalattal rendelkező szűz identitású) és a transzzsidók körében nem ritka módon transztőkés (tőkével nem rendelkező tőkés identitású) is vagyok. A transz* ernyő széles tárházában a transzmeteoroktól a transz-Eiffel-tornyokon a transznemzetikonzultációkig számos olyan különös, ámde sok szenvedést és álmatlan éjszakát rejtő identitás lappang, amely arra vár, hogy az emberiség (beleértve a zsidókat) felfedezze és elismerje.

A transz* elmélet és gyakorlat jövője

Végezetül röviden visszatérnék a transz* mozgalom jövőjének kérdéséhez. Bár úgy tűnhet, hogy a transz* mozgalmat üstökösként vezető élcsapat, a transzneműek küzdelme belátható időn belül győzelemmel zárul (például a fejlett nyugaton, több amerikai államban óriási bírsággal sújtják azokat a bigott gyűlölködőket, akik nem az egyén nemi identitásának megfelelő személyes névmásokat használnak rá, a női WC-ket és női menedékházakat sorra nyitják meg a pénisszel rendelkező nők számára, már politikailag nem korrekt a terhességről és menstruációról mint női tapasztalatról beszélni, stb), kár lenne előre inni a medve bőrére. Hosszabb távon a transzneműek számára is előnyös, ha belátják, hogy a transz* ernyő kiszélesítése az ő érdekeiket is szolgálja. Üzenjük hát a transznemű aktivistáknak: ne álljatok a történelem rossz oldalán. Szépen kérünk, don’t rain on our parade, hagyjatok inkább minket Rihanna példáját követve az ernyőtök alá állni.

Szerencsére vannak már kísérletek az egyesülésre akadémiai és mozgalmi szinten egyaránt. A Transgender studies (transznemű stúdiumok) megtermékenyítő hatása érezhető olyan hazai transzzsidó értelmiségiek munkásságában, mint például Kóhn Hágár Benjamina és Löwy Izráel Slomó, akik a Transgender studies és a Jewish studies fúziójáért küzdenek. Nekünk, mozgalmároknak pedig az a dolgunk, hogy nem csak a transz* ernyő alatti, hanem az LMBTQIAP betűegyüttesben nekünk kijáró kényelmes helyet is végleg megszerezzük magunknak.

--------------

Feró Dalma: Válasz a transzzsidó kiátványra (Gottmayer Lea Sára néven). Eredetileg megjelent a Reflektor.hu-n 2016. május 23-án. Transzzsidó sorozatomhoz, melynek első és harmadik része is olvasható, ld. az alábbi kommentáromat, értelmezésemet:

"Miért transzzsidó? Mert transzzsidók léteznek, ha nem is hívják így magukat. Ők az elvadult filoszemiták, akik fetisizálják és egyfajta polgárosodási eszközként magukévá igyekeznek tenni a zsidósághoz kapcsolt tulajdonságokat. Ők azok, akik például a Lauderbe járatják a gyerekeiket, hogy azok jobban tudjanak érvényesülni, és ezzel ráerősítenek a zsidósággal kapcsolatos sztereotípiákra, alátámasztva Adorno állítását, miszerint a filoszemitizmus gyakran az antiszemitizmus tükörképe, hiszen ugyanazokra a zsidókat csak rájuk jellemző tulajdonságokkal felruházó hiedelmekre épül.

A transzzsidó írások egyrészt ezeket az antiszemitizmusba hajló törekvéseket parodizálják.

A zsidóság és zsidó tapasztalat fetisizálásának másik aspektusa a zsidó szenvedés szimbolikus felhasználása. A holokauszt a késő kapitalizmus korában az egymással versenyeztetett, elismerésért küzdő csoportok kiemelt referenciapontja lett: a rendszerlogikát magukévá tévő kisebbségi politikák áldozati pozícióba helyezkedésének egyik legfontosabb retorikai fordulata a zsidók szenvedéséhez való hasonlítgatás. Ezzel a holokauszt egy felruházható tapasztalattá és egyben egymáson taposó elismerési küzdelmek jelölőjévé válik.

Egyes baloldali elképzelések liberális kooptációjának egyik jellegzetessége a Másik tapasztalatának fetisizálása akár könnyes szemű „beleérzés”, akár magunkénak követelés útján. A transzzsidóság mint paródia ezért analógiaként is működik: a transznemű (és az újabban megjelent transzfogyatékos, transzkorú stb.) identitáspolitika jogköveteléseinek visszásságaira is reflektál. A Transzzsidó kiáltvány egyébként konkrét transznemű elbeszélésekből vett át jellegzetes motívumokat és fordította át társadalmi nemről zsidóságra (zsidó és gój agy és lélek, zsidó ruhákhoz való vonzódás, zsidók bőre alá bújásának vágya, fétisbulik, pornó, jogosultságérzés), hogy felhívja arra a figyelmet, hogy amit a zsidósággal kapcsolatban – helyesen – antiszemitizmusként értelmezünk, azt a transzneműséggel kapcsolatban liberális oldalon ünneplik és forradalminak kiáltják ki."