Transzzsidó írásaim után 2016. október 17-én a Telep-(Art) Galériában A csoda és varázslat estéje, amikor elhagyjuk a fejlett Nyugatot címen transzzsidó tematikájú kiállítást szerveztünk. A transzzsidók itt végre élőben is megmutathatták politikai művészetüket. A Szeri Viktor által megszemélyesített Gottmayer Lea Sárának az alábbi kiállításmegnyitó beszédet írtam:

Kedves egybegyűltek! Transzzsidók, transzgójok, ciszzsidók, ciszgójok, nem bináris szemitikus identitásúak, queerszemitikusok, aszemitikusok, maxiszemitikusok és mindannyian, akik ezekbe a kategóriákba nem férnek bele! Szinte elcsuklik a hangom a boldogság, izgatottság és meghatottság keverékétől. Történelmi pillanatot élünk meg: mi, transzzsidók, azaz gój testbe született zsidók, végre elindulhatunk világhódító utunkra és ezzel megfordíthatjuk e lángok ölelte kis ország sorsát is.

Engedjék meg nekem, hogy apró személyes anekdotával kezdjem. Azóta várom ezt a pillanatot, hogy kiscsoportos óvodás koromban uzsorás zsidónak öltöztem a farsangon és olyan soha nem tapasztalt bizsergést éltem át, amiből rájöttem, hogy gój testemben egy zsidó lelke lakozik. Sokáig csupán otthon, titokban öltöztem az általam olyan hőn áhított zsidó ruhadarabokba, majd zsidófétisbulikban és zsidópornónézésben éltem meg identitásom. A transitiont, más néven átmenetet, azaz amikor nevemet és külsőmet zsidó belső valómhoz alakítottam csak felnőtt fejjel éltem át. Sok barátot vesztettem el, azonban megismerhettem más hozzám hasonló embereket, akikkel nem csak barátságot, hanem szövetséget kötöttem. Ez a kiállítás óriási lépés a művészetnek, és óriási lépés nekünk, transzzsidóknak, hogy elnyerjük a földi Kánaánt.

 Az örömünk azonban - fájdalom - nem lehet teljes. A transzzsidóság sorsközösségét még mindig a kirekesztés, marginalizáció, hiteltelenítés és megkérdőjelezés rögvalósága határozza meg. A galád transzzsidókirekesztő radikális ciszzsidók nem átallanak megkérdőjelezni, hogy betérés nélkül is jogunk van a zsidó vallási terekben lenni és hogy például annyira beleéljük magunkat a Holokauszt borzalmaiba, mintha ott lettünk volna és így pont ugyanolyan tapasztalatokkal rendelkezünk, mint bármely Holokauszt-túlélő. Ugyanilyen fájó, hogy a transz* közösség privilegizáltabb tagjai, elsősorban a transzneműek részéről is támadásnak vagyunk kitéve. Hiszik vagy sem, ők azzal vádolnak minket, hogy transzfóbok illetve antiszemiták lennénk. Holott senkinek sem ártunk identitásunkkal és a zsidófétis nem zsidógyűlölet, ezt épp a transz* ernyő más tagjainak illene tudniuk. Ahogy korábban bátorkodtam megjegyezni, ha antiszemitizmus transzzsidó identitásunkat abból felismerni, hogy gerjedelmet érzünk a zsidó ruhadarabok és zsidó szenvedés gondolatára, akkor miért ne lenne nőgyűlölet, ha transznő identitásunkra abból jövünk rá, hogy a szexi női ruhadarabok viselése és a nők szenvedése és alávetett státusza kelti fel vágyainkat? Ha antiszemitizmus zsidó agyról és zsidó lélekről beszélni, akkor miért nem nőgyűlölet női agyról és lélekről? Én mint transznő és transzzsidó pontosan tudom, hogy a kettő közt semmi különbség sincs: egyik identitás sem árt senkinek. Olcsó szemforgatás határokat húzni a széles transz* esernyő tagjai közt, akik felölelik a transzneműektől kezdve a transzfajúakon és transzfogyatékosokon át a transzkorúakat is.

Sajnos ezek a transzzsidógyűlölők a közelmúltban újabb muníciót kaptak a sors fura fintorától. Óriási érvágás közösségünknek, hogy pár héttel ezelőtt, a kiállításra való készülődés lázában kiderült, hogy Rosenfeld Mirjam Ráhelnek, a Transzzsidó kiáltvány szerzőjének náci múltja van. A zsidó múlt queeringelésének aknamunkájában olyan fotókra bukkantunk, amelyeken Rosenfeld Mirjam Ráhel náci egyenruhában virít, ráadásul éppen karlendítve. Látom, vannak Önök közt, akik most hallanak először erről a sajnálatos tényről. Kérem, ne essenek kétségbe. Mi, transzzsidók tartjuk magunkat, bár be kell valljam, engem is annyira triggerelt a fotó, hogy mély depresszióba estem, s a kiállítás is majdnem kútba esett, ám a transzzsidóság becsületéért összeszedtem magam. Ezek után még többen fognak minket antiszemitának nevezni, de ez nem bátortalaníthat el bennünket. Rosenfeld Mirjam Ráhel azzal védekezett, hogy náciegyenruha-fétisén keresztül ébredt rá transzzsidó identitására. Jómagam úgy vélem, hogy Mirjam sosem volt transzzsidó, hiszen soha egyetlen transzzsidó sem visel náci egyenruhát vagy tesz bármi kifogásolhatót. Visszaolvasva pár versét, valóban elgondolkodtató, hogy mi munkálhatott benne. Elzengek egy-egy részletet két verséből, amelyek korábban könnyekig meghatottak, ma azonban keserű könnyek tolulnak szemembe miattuk:

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a csillámpónit etetik,
Válogat a dszendermagban,
A ‘csúti patkány sem él jobban. 

Illetve:

Hol Holokauszt emlékműveink ágaskodnak,
Választott családjaink leborulnak,
Áldó közösségi maszturbációs workshop mellett
Keretezik queerelmélettel szent neveinket.
A Transzzsidó-férfijogi barátságra
Esküszünk,
Eszküszünk, hogy marginalizáltak tovább
Nem leszünk!

A történtek fényében a kiállításról is kitiltottuk Mirjamot mint provokátort, aki nyilvánvalóan azért épült be közénk, transzzsidók közé, hogy lejárasson minket. Most szertartásosan is megfosztom transzzsidó mivoltától azzal, hogy kimondom születési nevét: Tót Zsófia, nem vagy többé Rosenfeld Mirjam Ráhel, nem vagy többé transzzsidó. Erről eleget szóltam, űzzük ki szellemét is magunk közül, ne vele legyünk elfoglalva. Koncentráljuk a pozitív dolgokra.

A mai napon művészetünket is a világ elé tárhatjuk. Ez kimondottan politikai művészet, amivel a történelem vége felé vezető utat szeretnénk kikövezni. Mi, transzzsidók, a világtörténelem legelnyomottabb kisebbsége, mi vagyunk a történelmi haladás letéteményesei, mi vagyunk az identitásszabadság élharcosai. Mi állunk élére annak a mozgalomnak, amely az identitásokat leválasztja bármiféle tartalomról, bármiféle társadalmi jelentésről és ezzel végleg leszámol a ciszfasizmus veszélyével fenyegető cisznormativitással. A társadalom egyébként is egy bolsevik agyrém: már Maggie Thatcher apánkanyánk is megmondta, hogy nincs olyan, hogy társadalom. A szép új identitásszabadságban többé már senki sem fog meglepődni, ha például egy húszéves ép kínai női testben egy ötéves féllábú fekete hím delfin lelke lakozik és ezt mindenkinek kutya kötelessége lesz affirmálni. A szép és széles identitásernyő alatt elfér majd Isten valamennyi queeringelt teremtménye. Ha ezt elérjük, az egyén teljesen felszabadul, a szabad piacot az identitásokra is kiterjesztjük, s elérjük az emberiség legfejlettebb állapotát.

Ezeket a bíztató gondolatokat adom útravalóul Önöknek a kiállításhoz és bízom benne, hogy művészetünk értő szemekre talál. Kérem, fogyasszák élvezettel fúziós ételkölteményeinket, amelyeket Kóhn Hágár Benjamina és Katz Sára Eszter készítettek nekünk! Most pedig nézzük meg közösen animációs filmünk premierjét!

(Feró Dalma: A csoda és varázslat estéje, amikor elhagyjuk a fejlett nyugatot kiállításmegnyitó beszéd. Előadta Szeri Viktor (mint Gottmayer Lea Sára), TELEP, 2016. október 17.)

Wessely Anna kritikájában így foglalja össze a kiállítás gondolatmenetét:

"A számos csavarral és több médiumban is kifejtett gondolatmenet végül is az, hogy ha feministaként nemcsak módszertani individualisták vagyunk, de politikai cselekvésünkben sem ismerjük el az egyéneken túl társadalmi nagycsoportok létezését; ha elfogadjuk, hogy az identitás – többek közt a nemi (gender) identitás nem társas interakciókban kikristályosodó személyiségünk foglalata, hanem mindenki kénye-kedve szerinti egyéni választásának, a divatokhoz igazodó identitásbarkácsolásnak a dolga, akkor egyszer majd arra ébredhetünk, hogy a férfi hegemónia az egyéni döntések sérthetetlen szuverenitására hivatkozva még az alárendelt pozíciót is magáénak követeli, ahogy a toleranciát  követelő transznők „férfijogi barátsága” még a feministák indulatait és politikai mozgásterét is kisajátította."

Én pedig Miért is transzzsidó? c. 2017-es szövegünkben írtam arról, miért írtam a transzzsidó műveimet:

'A transzzsidó koncepciót Feró Dalma találta ki, ő írta a Transzzsidó kiáltványt, az arra írt választ és a transz(zsidó) identitáspolitikát gazdasági kontextusba helyező cikket. Közösen írtuk Dalmával a transzzsidó gasztronómiával foglalkozó írást, a transzzsidó 12 pontot, a Lélek Pornó című transzzsidó hipszterfanzint-szamizdatot és A világ legelnyomottabb embere forgatókönyvét.

Dalma így magyarázza, miért foglalkoztatta a transzzsidó tematika:

„Miért transzzsidó? Mert transzzsidók léteznek, ha nem is hívják így magukat. Ők az elvadult filoszemiták, akik fetisizálják és egyfajta polgárosodási eszközként magukévá igyekeznek tenni a zsidósághoz kapcsolt tulajdonságokat. Ők azok, akik például a Lauderbe járatják a gyerekeiket, hogy azok jobban tudjanak érvényesülni, és ezzel ráerősítenek a zsidósággal kapcsolatos sztereotípiákra, alátámasztva Adorno állítását, miszerint a filoszemitizmus gyakran az antiszemitizmus tükörképe, hiszen ugyanazokra a zsidókat csak rájuk jellemző tulajdonságokkal felruházó hiedelmekre épül.

A transzzsidó írások egyrészt ezeket az antiszemitizmusba hajló törekvéseket parodizálják.

A zsidóság és zsidó tapasztalat fetisizálásának másik aspektusa a zsidó szenvedés szimbolikus felhasználása. A holokauszt a késő kapitalizmus korában az egymással versenyeztetett, elismerésért küzdő csoportok kiemelt referenciapontja lett: a rendszerlogikát magukévá tévő kisebbségi politikák áldozati pozícióba helyezkedésének egyik legfontosabb retorikai fordulata a zsidók szenvedéséhez való hasonlítgatás. Ezzel a holokauszt egy felruházható tapasztalattá és egyben egymáson taposó elismerési küzdelmek jelölőjévé válik.

Egyes baloldali elképzelések liberális kooptációjának egyik jellegzetessége a Másik tapasztalatának fetisizálása akár könnyes szemű „beleérzés”, akár magunkénak követelés útján. A transzzsidóság mint paródia ezért analógiaként is működik: a transznemű (és az újabban megjelent transzfogyatékos, transzkorú stb.) identitáspolitika jogköveteléseinek visszásságaira is reflektál. A Transzzsidó kiáltvány egyébként konkrét transznemű elbeszélésekből vett át jellegzetes motívumokat és fordította át társadalmi nemről zsidóságra (zsidó és gój agy és lélek, zsidó ruhákhoz való vonzódás, zsidók bőre alá bújásának vágya, fétisbulik, pornó, jogosultságérzés), hogy felhívja arra a figyelmet, hogy amit a zsidósággal kapcsolatban – helyesen – antiszemitizmusként értelmezünk, azt a transzneműséggel kapcsolatban liberális oldalon ünneplik és forradalminak kiáltják ki.”'

Transzzsidó médiaművészet (Fotó: Ganz Aaron)